KözéletNem sikerült újraéleszteni a babát

2015. február 19., csütörtök
 
Nem sikerült újraéleszteni a babát

Otthonszülés közben meghalt egy baba Hódmezővásárhelyen. Több mint 60 percen át próbálták újraéleszteni. A kiérkező mentősök sem jártak sikerrel.

 

 

 

 

 

 

Február 18-án reggel Vincze Felicia bába hódmezővásárhelyi otthonába amikor megérkezett a kismama, már kitolási szakaszban volt. Előtte két órával jelentkeztek az első fájások, három óra alatt lezajlott minden.

Hallgatták végig a szívhangot, ami jó volt. Az anya magzatmozgást is érzett. Megszületésekor azonban a baba nem vett levegőt. Valószínűleg olyan rendellenessége volt, ami összeegyeztethetetlen a méhen kívüli élettel. A szülésznő és társa próbálták az újraélesztést, azonnal riasztották a mentőket, de már ők sem tudtak segíteni.

 

„Hogy a halálát pontosan milyen rendellenesség okozta, arról a boncolás után többet fogunk tudni. Korábban dolgoztam kórházban is, és biztos vagyok benne, hogy egy tökéletesen felszerelt klinikán sem tudtak volna többet tenni a kisbaba megmentéséért”- mondta a Vásárhelyi Híreknek a szülésznő.

 

Az otthonszülés 2012 tavaszán kormányrendelet tette legálissá. Vincze Felícia elsőként kapta meg az ehhez szükséges engedélyeket. A Te Szülésed - Intézeten Kívüli Szülészeti Ellátást Nyújtó Kft.-jük honlapján kismamák tucatnyi születéstörténetét olvashatjuk.

„2012-től évente 18, 29, majd tavaly már 42 szülést kísértünk, az idén pedig eddig 7 szülésünk volt. A többség a saját otthonában szült, de sokaknak nincs erre lehetőségük, mert az nem felel meg a feltételeknek, vagy nem akarnak ott vajúdni, mert másokkal együtt vagy például társasházban laknak.” - mondta Vincze Felícia a Vásárhelyi Híreknek.

 

Arra a kérdésünkre, vajon minek tulajdonítja, hogy a sajtó ekkora hírverést csinált az ügyből, azt mondta: „Egy halva született gyermek a kórházban nem hír, így itt csak az otthonszülés témáját érintő fokozott érdeklődés és a társadalom megosztottsága lehet emögött. Ez egyrészt még a Geréb Ágnes körül korábban zajló történések következménye, másrészt annak, hogy a legtöbben - beleértve az egészségügyben vagy a rendőrségen dolgozókat is - nem tudják, mi az otthonszülés. Sokan máig nem tudják, hogy 2012 óta megfelelő törvényi szabályozás van, a hatósági előírások és ellenőrzés biztosítják, hogy csak egyszerre két magasan képzett és felkészült szülésznővel, arra alkalmas körülmények között, a szülés biztonságos levezetéséhez szükséges műszerekkel és az esetleges vészhelyzetekre is felkészülve végezhessük ezt a tevékenységet. Egy tavalyi kormányrendelet teremtette meg például a szülésznői várandósgondozás lehetőségét, ezzel a kismamáknak immár a fogantatás előttől a csecsemő hathetes koráig tudunk egységes ellátást nyújtani.

 

A Vásárhelyi Hírek megkérdezte Vincze Felícciától, hogy véleménye szerint, 2012 óta a társadalom elfogadottsága az otthonszülés iránt, nőtt vagy csökkent?

„Határozottan nőtt, az érdeklődés egyre nagyobb az ilyen gondozás és szüléskísérés iránt. A hangsúly nem is annyira a helyszínen van, mint inkább a várandósgondozást és szüléskísérést nyújtó személy és a kismama közötti kapcsolat személyességén, illetve a baba-mama kapcsolat intimitásán van. Az évek óta tartó sajtófigyelem a gyakori ellenséges megnyilvánulások, vagy akár az óhatatlanul előforduló negatív események ellenére tudatosabbá tette az édesanyákat, akik egyre inkább maguk akarják eldönteni, hogy kivel, hol, milyen pozícióban vajúdnak és szülnek, hogy nem tápszerrel, hanem az első perctől anyatejjel kívánják táplálni gyermeküket, és nem szeretnék, ha hosszú órákra elszakítanák tőlük kisdedüket. Nagyon örülök ennek a folyamatnak, és annak is, hogy egyre több kórház is megfelel ezeknek az elvárásoknak, valamint hogy a kórházi szülésznő kollégák is egyre nagyobb felelősséggel vezethetnek le önállóan is szüléseket.

 

Végül azt is megkérdeztük, vajon szakmai elhívatottságból, elvi meggyőződésből, vagy esetleg más okból vállalta fel az otthonszülés biztosítását.

„Ez midenképpen hivatás. Eredeti végzettségem fizikus, és csak azért tanultam ki a szülésznői szakmát és dolgoztam éveken át külföldön, hogy a magyar kismamák számára is elérhetővé tegyem az általam megtapasztalt biztonságos és gondoskodó ellátást.” - hallottuk Vincze Felíciától.

 

A tragikus vásárhelyi eset alig egy nap alatt igen nagy országos sajtóvisszhangot váltott ki, ami újabb muníciót adhat az otthonszülés ellenzőinek, akik úgy gondolják, hogy a vajúdás és szülés ideje alatt nem babusgatásra és „bábáskodásra” van szükség, hanem szakemberekre, akik a legkorszerűbb technikai háttér igénybevételével gyorsan és hatékonyan tudják megoldani a felmerülő problémákat. Sok kismama el sem tud képzelni más alternatívát, minthogy egészségügyi intézményben, orvos irányítása mellett hozza világra kisbabáját.

Az otthonszülést pártolók, vagyis az inkább a családias, bensőséges környezetet választók szerint viszont a nőknek csak segítségre, nem pedig „gyógyításra” van szükségük a szülés során. Ők az otthonszülés lehetőségében hisznek.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Megtorpant a futball utánpótlás finanszírozása

Megtorpant a futball utánpótlás finanszírozása

A Magyar Labdarúgó Szövetség szeptember óta nem küldi az utánpótlás- nevelésre jóváhagyott TAO támogatást. Az NB III-as felnőtt csapat anyagi háttere biztosított.
Újabb díjat söpörtek be a Klímanócskák

Újabb díjat söpörtek be a Klímanócskák

Budapesten a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének éves találkozóján nem kis meglepetésre, egy hódmezővásárhelyi programot díjaztak.
Múzeumok Éjszakája Vásárhelyen 2025

Múzeumok Éjszakája Vásárhelyen 2025

Országszerte számos múzeum, könyvtár és kiállítóhely nyitva lesz az év leghosszabb éjszakáján. Vásárhelyen is 6 helyszínen 19 programmal várják az érdeklődőket. Részletes program.

Diplomaátadó a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó a Mezőgazdasági Karon

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 68. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülését tartja július 4-én. A 35 végzett hallgatóból négyen külföldiek
 

És ezt már olvasta?

Vásárhelyi mazsorettek Monzában
Vásárhelyi mazsorettek Monzában A hódmezővásárhelyi Crystal Dance Club Egyesület 24 versenyzővel, két koreográfiával képviselte Magyarországot.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Következik a Szabadság téri Óvoda
Következik a Szabadság téri Óvoda A fennállásának 50. évfordulója alkalmából a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Vásárhelyen.
 
Hétfői helyzet
Hétfői helyzet Július 7-én, hétfőn délután három óra előtt pár perccel érkezett meg a vihar Csongrád-Csanád vármegye területére.
 
Tram train menetrend változás
Tram train menetrend változás Július 7-től augusztus 17-ig a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) villamospálya felújítást végez Szeged belvárosában.
 
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

II. félév. A heti kukaürítés nem változott, de most már havi két alkalmmal van a szelektív hulladékszállítás.

 
144 műalkotás az Alföldi Galériában
144 műalkotás az Alföldi Galériában Akár egy második, szintén országos színvonalú tárlat is összeállhatna, azonban az Alföldi adottságai ennyi alkotásban maximalizálják a  művek mennyiségét.