SportNem jutott be a felsőházba a Kosársuli

2014. március 23., vasárnap
 
Nem jutott be a felsőházba a Kosársuli

Remekült zárta a férfi NB I/B-s bajnokság alapszakaszát a Kosársuli csapata. 270 km-es utazás után, nagy küzdelemben  Tiszaújvárosban is nyertek a kék/sárgák.

 

Fotó: Berei Béla ( VH© )

 

 

Ez volt az EnterHód 15. győzelme a bajnokságban, de sajnos 7 vereség is becsúszott. Így az ötödik helyen végeztek, az ugyanilyen mutatóval rendelkező Debrecen mögött. A MAFC lett az első, az Eger a második, harmadik pedig (6 vereséggel) a Kecskemét.

 

Már pénteken eldőlt, hogy a Vasas elleni hazai győzelmével a Debrecen jutott be a felsőházba - de a Kosársuli mindenképp nyerni akart az utolsó mérkőzésén is. Kiváló védekezés, jó iram és  nagy küzdelem jellemezte az első négy percet. Mindkét oldalt sok dobás kimaradt, így az 5-5 igazságos eredmény volt. A hazaiak kaptak előbb lábra, és a remekül játszó Kóthay irányítása mellett 10-7-re elléptek. Az időkérés és a cserék után lehúzták a rolót Mócsaiék, öt perc alatt mindössze egy pontot kaptak. Vas, Nyilas és Vejinovics kosaraival 11-21 lett az eredmény. A 10. percben dobott tiszaújvárosi tripla után is maradt 7 pont vásárhelyi előny.

A jó védekezés a második negyedben is folytatódott, és Nyilas újabb triplájával már 17-27 lett a 13. percben. Érdekes volt, hogy ezután kintről nem talált be a vendégcsapat - de Gruda és Varga centerkosaraival tovább nőtt az előny (27-39). Széll Bence büntetőivel a félidő 29-42-re végződött.

Szünet után jelentkezett a hosszú utazás utáni fáradtság. A 23. percben Varga újabb kosaraival (33-48) ugyan már 15 pont volt a vásárhelyi előny, de a foghatatlannak tűnő Kóthay révén 39-48 lett. A negyed további részében sem találtak be kintről a vásárhelyiek, szerencsére a palánk alatt sikerült néhány pontot összekaparni. A második félidőben beállt hazai center, Laisz Gergő szépen termelt (45-54, majd 49-57) - miközben Kukláék csak a faultjaikat szaporították. Az utolsó támadásból bevágott Vejinovics tripla a legjobbkor jött (49-60).

 

A negyedik negyedben is folytatódott a Laisz parádé a palánk alatt (55-60), közben a Kosársuli centerei a kipontozódás közelébe kerültek. Időkérés után alacsonyabb szerkezetre váltott dr. Elek András, ami bejött. Czibere büntetőire és Mócsai szerzett labdáiból dobott ziccereire csak egy hazai tripla volt a válasz, így 8 pont lett közte (58-66). Vejinovics betöréseivel és Nyilas büntetőivel tartotta a Vásárhely az előnyt (68-75). Néhány vitatható játékvezetői ítélet nagyon felhozta ugyan a Tiszaújvárost (73-75 a 38. percben), de Vas és Czibere gyorsan bevágott egy-egy triplát (75-81). A vendégek egymást múlták felül védekezésben, és két percig nem kaptak kosarat. Közben Mócsai brillírozott: szerelt, labdát lopott, végig szlalomozott a pályán - öt pontot dobott zsinórban.

 

Tiszaújvárosi KK - EnterHód Vásárhelyi KS 77-88 (14-21, 15-21, 20-18, 28-28)

NB I/B-s mérkőzés

Tiszaújváros, 350 néző - vezette: Rácz, Menyhárt, Bogárdi

Kosársuli: VEJUNOVICS 22/6, Czibere 9/3, VAS 12/6, VARGA 14, Gruda 6,

csere- NYILAS 12/6, MÓCSAI 8, Kukla -, Széll 3, Rostás I. 2

edzők: dr. Elek András és Utasi Gábor

 

dr. Elek András edző: "Ismét óriásit küzdöttünk - ötödször nyertünk két hónap alatt idegenben. A 15 győzelem - 7 vereség, nagyon szép ebben a rendkívül erős mezőnyben. Csak azért nem jutottunk be a négy közé, mert riválisainkkal a Kecskemét nem  teljes csapattal játszott 2014-ben. Ellenünk legjobbjaik is pályára léptek - így kikaptunk tőlük."   

 
 
Forrás: Enterhód Kosársuli SE.
 

Olvassa el ezt is!

Taxirablás késsel Vásárhelyen

Taxirablás késsel Vásárhelyen

Az ellopott taxiból kiszállva ellenállt a rendőri intézkedésnek, ezért a járőrök testi kényszert alkalmaztak, de még ezután is szökni akart. Képekkel!
Bravúros hajrával győzték le az FTC-t

Bravúros hajrával győzték le az FTC-t

Nem a vásárhelyiek számítottak a mérkőzés esélyeseinek. A végén nagyszerű védekezést bemutatva megfordították az eredményt.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.