KözéletNégy kitüntetett kötődik Vásárhelyhez

2021. augusztus 24., kedd
 
Négy kitüntetett kötődik Vásárhelyhez

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban tartotta ünnepi megemlékezését augusztus 20-a alkalmából.

 

 

 

 

 

 



A 2021. évi megyei kitüntető díjakat Gémes László, a megyei közgyűlés elnöke adta át:

A díjazottak között három Hódmezővásárhelyhez kötődő személy is volt.

Megyei elismerést kapott Szőllősi Sándor, Dr. Kallai Árpád, Bodrogi Ferenc és a Helyőrségi Zenekar.

 

 

Bodrogi Ferenc Csongrád-Csanád Megye Év Vállalkozója Díj

500 éve él a Bodrogi család itt a Tisza mellett. Számomra ezért a Bodrogi név az időtállóságot, állandóságot, hűséget jelenti- vallja Bodrogi Ferenc. Az elmúlt 30 év alatt a kis tervezőirodából és építési vállalkozásból a térség meghatározó építőipari vállalkozásává vált a mára már 250 főt foglalkoztató BODROGI BAU Kivitelező, Tervező, Kereskedő és Szolgáltató Kft.

Építőipari tervezés és kivitelezés mellett 8 építőanyag és barkácsáruházat működtetnek, többek között Hódmezővásárhelyen kettőt, valamint ingatlan-beruházási, -forgalmazási, -eladási, -kezelési tevékenységgel és építőipari gyártással foglalkoznak.

 

Dr. Kallai Árpád Csongrád-Csanád Megye Egészségügyéért Díjat kapott.

1989-ben szerezte meg az orvosi diplomát Szegeden, majd radiológus szakorvos lett, 1989 és 1999 között a szegedi radiológiai klinikán orvosként, majd egyetemi tanársegédként dolgozott. 1995-ben a budapesti Külkereskedelmi Főiskolán okleveles szakközgazdász végzettséget, majd 2003-ban Szegeden az egyetem gazdaságtudományi karán orvos közgazdász és egészségügyi menedzser diplomát szerzett. 1999-től a szegedi Vasútegészségügyi Kht. szegedi központjának orvos igazgatójaként tevékenykedett. Ezt követően kinevezték a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház-Rendelőintézet igazgatójának, majd a jelenlegi Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ vezetője.2011-ben A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült.

 

Dr. Szőllősi Sándor Csongrád-Csanád Megye Közbiztonságáért Díjat kapott.

A jelenleg mártélyi önkormányzati képviselő évtizedekig volt a Hódmezővásárhelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság vezetője. Később kinevezték az ezredest a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetőjének. Kevésbé ismert tény, hogy Szöllősi Sándor a 90-es években Égető Gyulával, Szabó Zoltánnal közösen alapította meg a vásárhelyi 7Nap hetilapot (a "Sárga Újságot"), nemsokkal később pedig ők indították saját finanszírozásban az évekig igen népszerű helyi rádiót, a Rádió7-et. (2018 őszén Vásárhelyhez nem kötődő személyek részére eladásra került.)

 

 

Magyar Honvédség Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekara Csongrád-Csanád Megye Kultúrájáért Díjat kapott.

A díj szorosan köthető a zenekar alapítójához, Kovács István karmesterhez, aki 2019 nyaráig tizennyolc évet töltött a Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar élén.

A zenekart 2001-ben alapították, majd nemcsak a csapasorakozókon játszottak, de a polgári lakosság is megismerhette őket a térzenéken, koncerteken, katonazenekari fesztiválokon és gyepshowkon.  A vásárhelyi Református Ótemplomi Egyházközség gondozásában CD lemezük jelent, meg és a Szeged-Csanádi Egyházmegyével való sok éves együttműködésért Kiss-Rigó László püspök emlékzászlót adományozott a zenekarnak. A zenekar Hódmezővásárhely kulturális életének szerves részét képezi.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Testvértelepüléseket képviselők Vásárhelyen

Testvértelepüléseket képviselők Vásárhelyen

Az idén júliusban a Vásárhely határában megújult testvértelepülési táblák szerint 17 élő kapcsolat van. Közülük most nyolcból jöttek.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 52. hét

Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 52. hét

Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Városi díjak, kitüntetések 2021

Városi díjak, kitüntetések 2021

Augusztus 19-én az ünnepségsorozat részeként díszközgyűlést tartottak, amelyen kitüntetéseket, díjakat adományoztak.
Im memoriam Herczeg Mihály

Im memoriam Herczeg Mihály

Most 10 éve, hogy életének 85. esztendejében 2011. augusztus 21-én elhunyt Herczeg Mihály Hódmezővásárhely díszpolgára, Pro Urbe-díjas tanár, helytörténész, nyugalmazott vásárhelyi levéltárigazgató.

 

És ezt már olvasta?

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 28. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.