SportNégy érmet hozott haza a Boxing Gym Vásárhely

2019. augusztus 4., vasárnap
 
Négy érmet hozott haza a Boxing Gym Vásárhely

A kőszegi verseny a dinamikusan fejlődő, már eddig is jelentős hazai és nemzetközi sikereket elért vásárhelyi Boxing Gym öklözői számára hozott szép sikereket.

 

 

 

 

 

 

Összességében nagyszerű eredményekkel és teljesítménnyel, négy éremmel tértek haza Kőszegről a vásárhelyi ökölvívók.

 

Hagyományainkhoz híven a Kőszegi Ostromnapok ostromhétvégéjét megelőzően - augusztus 2-án és 3-án - rendezték meg az Ostrom Kupát a kőszegi Fitt-Box Ökölvívó Egyesület szervezésében.

Egyúttal a Nemzetközi Ostrom Kupa a Magyarország-Horvátország ifjúsági válogatott csapattalálkozója volt.

A díszvendég Erdei Zsolt profi ökölvívó világbajnok, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke

 

A kőszegi verseny a dinamikusan fejlődő, már eddig is jelentős hazai és nemzetközi sikereket elért vásárhelyi Boxing Gym öklözői számára hozott szép sikereket.

 

Ezúttal ellenfél nélkül maradt Kovács Krisztián a Boxing Gym nehézsúlyú bokszolója a 11. Ostrom Kupán Kőszegen, de a többiek ringbe tudtak szállni.

 

Kovács Fanni a tavalyi serdülő bajnokság 48 kg-os országos bajnokát verte, akit az orvos leléptetett, edzője is feladta a mérkőzést.

Tóth Niki élete első nemzetközi mérkőzését vívta egy veszélyes és rutinos osztrák bokszoló ellen. A harmadik menetre felőrölte ellenfelét, és csak pontozással maradt alul.

Rónyai Roland az összes korosztályos válogatottat megjárt, nagyon tapasztalt Jakab Alexet kapta ellenfeléül. Jakabra az első menetben kétszer számoltak, a másodikban Rónyai gyengébben szerepelt, de a harmadikat ismét hozta. A bírók hosszú percekig számolták a pontokat és végül 3:2-re Jakabot hozták győztesnek, kissé értelmetlenül.

 

Kovács Pál, egy volt iráni válogatottat, korábbi ázsiai bajnoki bronzérmest, most már osztrák versenyzőt kapott a ringben. Az első menet az iráni osztráké volt, a másodikban feléledt Kovács, a harmadikban pedig már le is ültette ellenfelét. A végeredmény nem lehetett kérdéses, Kovács egyhangú győzelmet aratott és immáron készül az ökölvívó világbajnokságra, mint a magyar csapat tagja.

 

A kőszegi túra eredménye így, 2 arany-, egy ezüst- és egy bronzérem a vásárhelyi ökölvívásnak.

 
 
Forrás: Szombat Mihály sajtóreferens
VH
 

Olvassa el ezt is!

Emlékezés az áldozatokra

Emlékezés az áldozatokra

1972 óta világszerte augusztus másodika a roma holokauszt emléknapja. A vásárhelyi katolikus temetőben idén is tartottak megemlékezést.
Kísérleti jelleggel buszjárat indul Kishomokon

Kísérleti jelleggel buszjárat indul Kishomokon

Buszjárat terveit osztja meg a lakosokkal a vásárhelyi önkormányzat. A szeptemberben induló járat útvonala háromesélyes, ami a kishomokiakon is múlik.
Elfogták a vásárhelyi gyújtogatót

Elfogták a vásárhelyi gyújtogatót

Több, mint 60 tűzet okozott a hódmezővásárhelyi férfi, aki Szegedre járt át dolgozni, és munkába menet kapott ihletet a tűz gyújtására.
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.

 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.