GazdaságNaperőmű Vásárhelyen

2017. május 23., kedd
 
Naperőmű Vásárhelyen

Másfél hektáros napelemparkot építenek a közeljövőben Vásárhelyen, a szentesi út és a Kincses temető között.

 

 

Képen a pécsi naperőmű (Fotó MTI)

 


A legutóbbi közgyűlésen kért és kapott bérbe 15 évre területet az MVM Hungarowind Szélerőmű Üzemeltető Kft. A megtermelt energiát a vállalkozás valószínűleg piaci alapon értékesíti a szolgáltatónak. Információnk szerint a KEOP-os pályázatból kívánják megvalósítani a napelemparkot.

 

A cégnek nem ez az első projektje, tavaly áprilisban készült el Pécsen az MVM Hungarowind Kft. fotovoltaikus erőműve. A 10 MW kapacitású létesítmény több mint 4 milliárd forint uniós és állami támogatás segítségével valósult meg. A pécsi napelemes erőmű várhatóan közel 15 ezer tonnával csökkenti az ország szén-dioxid-kibocsátását éves szinten. 

 

Hódmezővásárhelyen jóval kisebb lesz az energiagyűjtő felület, azonban mindenképpen előremutató, precedensértékű, hiszen a Dél-alföldi területeken a napenergia hasznosítását már régóta ajánlják a szakemberek a napsütéses órák magas száma miatt.

 

Olvassa el ezt is!

Már 72 milliárdnál tart a tram train

Már 72 milliárdnál tart a tram train

A szakemberek szerint azonban a napi 5000-20000 utassal számoló helyközi villamos megépítésének ez sem a végleges költsége.
Eljött a számonkérés ideje

Eljött a számonkérés ideje

A NAV Bűnügyi Igazgatósága által elrendelt vizsgálat igazolja Bálint Gabriella múlt heti rendőrségi feljelentésének jogosságát. Mártonné Ritter Mária adós a bocsánatkéréssel is.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.