GazdaságNapelem? Ablakcsere? Mostantól könnyebb lett

2018. január 8., hétfő
 
Napelem? Ablakcsere? Mostantól könnyebb lett

Hódmezővásárhelyen a napos napok számának ismeretében érdemes belevágni a napelemes beruházásba. Mostantól pedig – végre a feltételrendszer megalkotói is megértették az idők szavát- jóval könnyebb pályázni.

 

 

 

 


Háromnegyed éve nyitották meg a "Lakóépületek energiahatékonyságának és megújuló energia felhasználásának növelését célzó hitel" elnevezésű, GINOP-8.4.1/A-17 pályázatot 105 milliárd forintos keretösszeggel.

Most jelentősen könnyítettek a pályázati feltételrendszerben. Például az eddigi 2 millió forintról 5 millió forintra emelték azt a határt, amely alatt még nem kell a felvett hitelre ingatlanfedezetet bevonni a lakossági energiahatékonysági pályázatnál, sőt most már más ingatlant is elfogadnak fedezetként, mint amelyen a beruházás megvalósul - többek között ezekről a jelentős szabálylazító lépésekről döntött minap az uniós pályázat kiírója.

 

Az is fontos, hogy míg eddig csak 300 ezer forintig engedték, mostantól akár már 1,5 millió forintnyi készpénzes számlát is elfogadnak a beruházás keretében. Az egész ország területén elérhető pályázat vonzerejét számos további, a lakosság számára kedvező módosítás is növeli. Családi házak esetében maximum 10 millió, társasházaknál lakásonként maximum 7 millió forint igényelhető, akár húsz éves futamidővel.

A pályázathoz legalább 10% önerőre van szükség, a projekt többi elszámolható költségéből legfeljebb 90%-ot a kamattámogatott és ezért 0%-os hitel fedez. A hitel igényelhető családi ház, lakóház, szabadon álló ház, sorház, ikerház, hétvégi ház, üdülőház, illetve társasházi vagy lakásszövetkezeti lakás korszerűsítésére.

A kérelmeket az MFB Pontok egyikén kell kérni, országszerte immár 642 pont üzemel, lényegében minden 5000 fő feletti településen van ilyen információs, illetve konkrét hiteligénylést lehetővé tevő pont, például Székkutason is.

Érdemes tehát ellátogatni, illetve előzetesen a termékdokumentációt és a szabályrendszert érdemes tanulmányozni.

Hódmezővásárhelyen három helyen lehet intézni a beruházás pénzügyeit: a 3A Takarékszövetkezetben, az MKB Bank Zrt.- nél és az OTP Bank Nyrt. -nél.

 

A pályázat teljes leírása ITT olvasható!

 

 
 
Forrás: portfolio.hu
VH
 

Olvassa el ezt is!

A cél: maradni a legjobb nyolc között

A cél: maradni a legjobb nyolc között

Január 10-én este hazai pályán revansot vehet az első fordulóban elszenvedett vereségéért a Vásárhelyi Kosársuli az MTK ellen.
Kampánystart Hódmezővásárhelyen

Kampánystart Hódmezővásárhelyen

Január 8-án a Nagyposta előtt felállított standnál a FIDESZ és a KDNP helyi szervezetének elnökei, és a jelölt részvételével megkezdődött a választási kampány.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 

És ezt már olvasta?

Étvágygerjesztő vásárhelyi program
Étvágygerjesztő vásárhelyi program Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.