SportA cél: maradni a legjobb nyolc között

2018. január 8., hétfő
 
A cél: maradni a legjobb nyolc között

Revansot vehet az első fordulóban elszenvedett vereségéért a Vásárhelyi Kosársuli az MTK ellen. A szerda este 18:30-kor kezdődő összecsapást Utasi Gábor fiai a 11. helyen várják az NBI B-s bajnokság elit, piros csoportjában

 

 

 

 

 

A kék-sárgák eddig egy meccsel kevesebbet játszottak, mint a fővárosiak, akik csak két hellyel előzik meg őket.

A végelszámolás szempontjából kiemelten fontos szerepe lehet a találkozónak, hiszen két olyan közvetlen egymással rivalizáló gárda csap össze, akik a legjobb nyolcban maradást tűzték ki célul. Ehhez most a budapestiek állnak egy hajszállal közelebb. Ők eddig 5 alkalommal nyertek, de a bajnokság szoros erőviszonyait mi sem bizonyítja jobban, mint hogy hét nyert mérkőzéssel már akár a dobogó közvetlen közelébe is lehet kerülni.

 

Vas Péterék lépéshátrányban vannak a Honvéd ellen elmaradt őszi mérkőzésük miatt, de a hosszabb téli szünet talán segített nekik, hogy mesterük rendet tegyen a fejekben. Rossz hír viszont, hogy továbbra sem lehet ott a pályán a térdsérüléssel bajlódó Kelemen Balázs, de bizonytalan az értékes kiegészítő ember, Pavlovic Vuk szereplése is. Nagyot lendíthet viszont a gárda szekerén Varga Zalán játéka, aki a legutóbbi, PVSK ellen elveszített derbin igencsak nagy űrt hagyott maga után.

 

A legnagyobb fejtörést azonban nem a sérültek felépülése okozza a Vásárhelynél. A rossz őszi szereplés (3 győzelem és 8 vereség) elég sokat kivett a Csongrád megyei kosarasokból. Ezért a legnagyobb kihívást Utasi Gábor mesternek az jelenti, hogy újra motivált, a pályát felszántó együttest tudjon harcba küldeni.

Az, hogy sikerült-e neki ismét oldott légkört kialakítania a Kosársuli háza táján, csak január 10-én szerdán 18:30-kor derül ki a Hódtói Sportcsarnokban, ahová a szurkolók ezúttal is ingyenesen léphetnek be.

 
 
Forrás: Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kampánystart Hódmezővásárhelyen

Kampánystart Hódmezővásárhelyen

Január 8-án a Nagyposta előtt felállított standnál a FIDESZ és a KDNP helyi szervezetének elnökei, és a jelölt részvételével megkezdődött a választási kampány.
Új módszerrel szűrik ki a gyorshajtókat

Új módszerrel szűrik ki a gyorshajtókat

Idővel kevesebbszer találkoznak majd száguldó autóval a városok, falvak utcáin, ami a gyalogosoknak, kerékpárosoknak is jó hír lehet.
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 

És ezt már olvasta?

Étvágygerjesztő vásárhelyi program
Étvágygerjesztő vásárhelyi program Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.