Kultúra, oktatásNagysikerű táncgála folytatással

2013. június 4., kedd
 

Néptánc és szalontánc, country és rumba, majorett és hastánc. Néhány példa a Belvárosi Olvasókör 30 számból álló Táncgálájából.  

 

 

 


 

Június elsején a hódmezővásárhelyi Belvárosi Olvasókör egész napos Kistérségi Hagyományőrző Táncgálát rendezett a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színháztermében. A meghívott tucatnyi együttes a néptánc, népzene műfaj teljes palettáját felvonultatta.

Fiatalok, idősebbek egyaránt részt vettek a Táncgálán, amelyben a Kozmutza Flóra diákjainak Háry János című daljátékából előadott Intermezzo ugyanúgy helyet kapott, mint a tompai Kóló Tánccsoport bunyevác táncösszeállítása. A műsor színességét mi sem bizonyítja jobban, hogy a szalontánc és Gene Kelly örökzöldje, az Ének az esőben is színpadra került. Az előbbit  a Földesi Gyula által vezetett Hódmezővásárhelyi Nyugdíjas Szövetség Tánccsoportja, míg az utóbbit a szegedi Szentmihályi Nyugdíjas Egyesület tagjai adták elő.

 

Sőt még a Belvárosi Olvasókör Napsugár Tánccsoport cigánytánca és hastánc sem maradhatott ki, az egyhangúsággal semmiképpen sem vádolható repertoárból. Erről beszélt Mihály Jenő, a rendező Belvárosi Olvasókör elnöke is. Mint mondta, a Belvárosi Olvasókör Napsugár Tánccsoportja nagyon sok meghívást kapott az elmúlt időszakban, úgy gondolták ezt most egy színes Gálaműsorral viszonozzák. Ebben partner volt a vásárhelyi Önkormányzat is, amely a termet bocsátotta a rendelkezésükre és apró ajándékcsomagot állítottak össze a 260 meghívott részére. Az olvasókör elnöke azt is elmondta, nem sikerült pályázati támogatást nyerniük, ezért az olvasókör tagjainak összefogásával látták vendégül a fellépőket.

 

A június elsejei Gála nagy sikere akár meg is ismétlődhet, hiszen június 8-án szombaton 10 órától ezúttal tucatnyi néptáncegyüttes és népzenét játszó muzsikus meghívásával Vásárhelyi Népzenei Találkozót rendeznek a Bessenyeiben.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hogy ne csak egy földrajzi név legyen

Hogy ne csak egy földrajzi név legyen

Ma délelőtt ünnepélyes keretek között aláírták a Puszta értékeinek védelme és fejlesztése érdekében alakult Vásárhelyi Pusztáért Szövetség együttműködési szerződését.

A nyomtatott betű szerelmeseinek ünnepe

A nyomtatott betű szerelmeseinek ünnepe

Június 6-10-ig, az idei Ünnepi Könyvhéten Hódmezővásárhelyen is könyvbemutatókkal, színpadi előadásokkal, koncertekkel készülnek. Részletes program! 
Vásárhelyen született Antal Imre

Vásárhelyen született Antal Imre

Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.