Kultúra, oktatásNagy bukta lesz az iskolai hiányzás

2012. május 25., péntek
 
Nagy bukta lesz az iskolai hiányzás

A lógósok megvont iskoláztatási támogatását szeptembertől már nem utalnák át egy külön folyószámlára, a felhalmozódott támogatást pedig a szülők utólag sem kapnák meg.

 

 

 

 

 

 

Hódmezővásárhelyen a 2010-11. tanév közepén 10 diák lépte túl az 50 igazolatlan tanórát, a tanév végére már 35 ügyben kellett határozatot hozni. Vagyis nem kapták kézhez az iskoláztatási támogatásukat, vagy más szóval a családi pótlékot. Információink szerint Vásárhelyen idén sem jobb a helyzet. Egy magát megnevezni nem kívánó,  az oktatásban dolgozó szakember szerint, sok esetben tehetetlenek a szülők, mert például nincs mód ellenőrizni a fiatalokat, vajon amikor otthonról elindul, el is jut-e az iskoláig. Van olyan eset is a látókörben, amikor a szülő egyszerűen tehetetlen, mert nem vállalja fel, vagy nem meri felvállalni a konfliktust.  Ezzel pedig veszélyeztetik a családi pótlékot, amire adott esetben nagy szükség lenne.

 

Éppen a számukra rossz hír, hogy a kormány szigorítani akarja az iskoláztatási támogatás szüneteltetésének szabályait - adta hírül az eduline.hu a birtokába került minisztériumi tervezet alapján. Csaknem kétmilliárd forintot takarít meg a kormány négy év alatt, ha a dokumentum szerint az iskolakerülő diákok után járó családi pótlékot szeptembertől nem utalnák át egy külön folyószámlára, a felhalmozódott támogatást pedig a szülők utólag sem kapnák meg. Az intézkedés miatt - minisztériumi becslések szerint - körülbelül három-négyezer, 16 évesnél fiatalabb tanuló családja járna rosszul.

"A szigorúbb szankciók a gyermekeket és családjukat jobban ösztönzik a tanulmányi kötelezettség maradéktalan teljesítésére" - emiatt kell minden eddiginél szigorúbb feltételekhez kötni a családi pótlék utalását az eduline.hu birtokába került tervezet szerint.

 

A dokumentum alapján - mely az Emberi Erőforrások Minisztériumában (EMMI) készült, és melyet a szakmai szervezeteknek múlt héten küldték el - szeptembertől az ötven igazolatlan hiányzást begyűjtő diákok iskoláztatási támogatását nem felfüggesztik, hanem szüneteltetik, vagyis a szülők utólag sem kapják meg a pótlékot.

 

Megírtuk, Vásárhelyen is, korábban az igazolatlan hiányzás miatt felfüggesztett családi pótlékot egy "családtámogatási folyószámlára" utalták, ahonnan később a szülők - a jegyző döntése alapján - visszamenőlegesen hozzájutottak a teljes összeghez, a rászoruló, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult diákok pedig természetben kapták meg az ellátást a szüneteltetés ideje alatt. A jelenlegi szabályok értelmében a szülők akkor kapnak újra családi pótlékot, ha a gyerekeik egyetlen órát sem hiányoznak az iskolából igazolatlanul.
Az új szabályok alapján az érintett családok - bármilyen is anyagi helyzetük - a támogatás szüneteltetése és a szankció megszüntetése között felhalmozódott pótlékot végleg elveszítik.

 

A módosítás szerint a jegyző akkor szüntetheti meg a családi pótlék megvonását, ha a diák öt igazolatlan óránál nem gyűjt többet.

 

Kapcsolódó cikkeink:

 

Az elmúlt tanév árnyoldalai

 

A lógás ára 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.