Kultúra, oktatásMűvészeti est új hangszerekért

2014. március 21., péntek
 
Művészeti est új hangszerekért

Jótékonysági Művészeti Estet rendeznek Hódmezővásárhelyen a Bessenyei Művelődési Központban március 21-én pénteken délután fél hattól.

 

 

 

 

Fellép a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola vonós és fúvószenekara, kamaraének csoportja,néptánc csoportja és színjátszós tanulói. A képzőművészet szakos tanulók alkotásaiból kiállítás is látható. Az estre támogatójegyek még a helyszínen is vásárolhatók. Az est bevételét is hangszervásárlásra fordítják, kiegészítve a Rotary International-től kapott összeget.

 

Tavaly júniusban a Vásárhelyi Hírekben beszámoltunk arról, hogy vásárhelyi és a hollandiai Haarlemmereeer Rotary Club közös projektet dolgozott ki, hogy a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola részére zenei eszközök valamint művészeti célú eszközök szerezzenek be a Rotary-International pályázatán keresztül. Az azóta megszületett döntés eredményeként, 3 millió forint feletti összeg áll rendelkezésre, amelyből - Vágó János igazgató tájékoztatása szerint -  öt új fúvós és vonós hangszer beszerzését teszi lehetővé.

 

M Ű S O R:

 

1.         József Attila: A Dunánál

ea.: Szögi László 9.o. – vers

felkészítő tanár: Arnóczky Mária

Köszöntő

 

2 .       Bárdos Lajos: Kender-Nóta

                                    Ugyan édes

ea.: Ciripelő Zenekar

felkészítő tanár: Juhász Julianna

 

3.         Boccherini: Menüett

            Anonym: Három magyar tánc

ea.: az iskola Vonós zenekara

vezényel:: Juhász Julianna

 

4.         Ady Endre: Duna vallomása

ea.: Kerbel Dániel  9.o. – vers

felkészítő tanár: Arnóczky Mária

 

5.         Maxwell: Tengerész induló

            Bösendorfer: Kis magyar rapszódia

            Jacob de Haan: Cornfield rock

            Ted Huggens: Elbűvölő dobok

            Stich: Young Band Dixie

ea.: Az iskola Fúvós zenekara

vezényel: Vágó János

 

6.        Illyés Gyula: Bartók

ea.: Vojnics Fanni – vers

felkészítő tanár: Arnóczky Mária

 

7          Tolcsvay Trió: „Tavaszváró” című zenés-táncos darab

ea.: Iskolánk Varga Tamás Általános Iskolában működő kihelyezett tagozatának színjátszó csoportja.

felkészítő tanár: Vicsainé Kabók Ibolya

 

8.         Siyahamba – Zulu népi ének

            Hair c. musical – Good morning starshine

            Valahol Európában c. musical – A zene 

ea.: Az iskola Kamaraének csoportja

felkészítő tanár: Kónya Krisztina

 

9.        Mezőföldi táncképek

ea.: Iskolánk Varga Tamás Általános Iskolában működő kihelyezett tagozatának néptánc csoportja 

felkészítő tanár: Kispéter Éva

 

10.       Tyukodi táncok

ea.: Iskolánk Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolában működő kiheyezett tagozatának Tüdölle néptánc csoportja.

felkészítő tanár: Kispéter Éva – Csókási Imre


 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Jó kapcsolat a demokrácia nyelvén is

Jó kapcsolat a demokrácia nyelvén is

Vásárhely holland testvérvárosából érkezett tanárok és diákok egy hetet töltöttek itt, a Németh László Gimnázium, Általános Iskola diákjaival egy  közös projekten együtt dolgozva.
Szépség show vásárhelyi sikerekkel

Szépség show vásárhelyi sikerekkel

A nagy hagyományú és az szakmai szempontból is az egyik legmérvadóbb Kézműves Kupára a Kalmár Zsigmond Szakképző tanulói is neveztek és dobogós, illetve előkelő helyezésekkel tértek haza. Képekkel!
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...