BulvárMozizás Mikulásra

2024. december 3., kedd
 
Mozizás Mikulásra

A mozivarázst idén is megrendezték. 160 hátrányos helyzetű kisdiák ülhetett be egy rajzfilmre, kezükben üdítővel, pattogatott kukoricával. Mikulás csomagot is kaptak a gyerekek.

 

 

 

 

 

 

 

2013-ban, az akkor felújított Kultik (az egykori Mozaik) Moziban a mozihálózat tulajdonosainak a kezdeményezésére Hódmezővásárhelyen 155-160 halmozottan hátrányos helyzetű általános iskolást ingyen előadásra, üdítőre és pattogatott kukoricára hívtak meg. Minden évben a hálózathoz tartozó 9 moziban összesen 2000 gyereket látnak vendégül.

 

„Ez egy olyan hagyománnyá vált, amivel a magunk szerény lehetőségeivel szeretnénk örömtelibbé tenni a karácsonyi készülődést.” - mondta Szabó Krisztián ügyvezető igazgató a Vásárhelyi Híreknek.  

 

Minden évben az Önkormányzat egy-egy képviselője is ott volt a gyerekek és kísérőtanáraik fogadására. Idén a Kultik Mozi jótékonysági „mozizása” előtt második alkalommal jelent meg a vásárhelyi polgármester, Gyöngyösi Ferenc alpolgármester társaságában.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Új tulajdonosa van a Gorzsai szövetkezetnek

Új tulajdonosa van a Gorzsai szövetkezetnek

Egy teljes termelőszövetkezetet is felvásárolt Mészáros Lőrinc, azokon a területeken, ahol Lázár János nagybátyjának a földjei is fekszenek.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024/2

2024. 50. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
12. alkalommal utazhatunk vissza az időben

12. alkalommal utazhatunk vissza az időben

Megérkeztek 2025-ös szegedi Deja Vu fesztivál nemzetközi és hazai nevei. A legnagyobb magyar retrobuli jövőre a pünkösdi hosszú hétvégén robbantja be az időgépet.
Ennivaló receptjeink - Angélától - Mákos omlós Karácsonyra

Ennivaló receptjeink - Angélától - Mákos omlós Karácsonyra

A Vásárhelyi Hírek háziasszonya Baracskay Angéla: "'Karácsonyra mindig vállalom a nemes feladatot, de a sütinek mindig van apropója. Okot pedig mindig találok rá. Leginkább azért, mert édességfüggő vagyok."
 

És ezt már olvasta?

Márky-Zay Péter Brüsszelben
Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

 
Győzött a Kosársuli a Győr ellen
Győzött a Kosársuli a Győr ellen Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.