BulvárMozivarázs Mikulásra

2015. december 4., péntek
 

Popcorn, üdítő, Minyonok. Ezzel, a kettőt a szájnak, egyet pedig a szemnek szánt ajándékkal lepi meg a hátrányos helyzetű gyerekeket a Cinema Szeged Kft. az üzemeltetésébe tartozó mozihálózat szentesi, ajkai, berettyóújfalui, egri, soproni, kiskunhalasi, hódmezővásárhelyi mozijában.

 

 

Fotók: VH

 

 

A vásárhelyiek hamar birtokba vették a következetesen premier filmeket játszó Mozaik Mozit, miután a Cinema Szeged Kft. 40 millió forintos beruházással néhány hónap alatt igazi mozipalotává varázsolta a termet. 3D vetítővel, magas-támlás székekkel lejtősre építették a 160 személyes nézőteret, és hogy a gyerekek is jól lássanak ülésemelő is rendelkezésre áll.

 

A 2013-as indulás óta szinte hagyománnyá vált, hogy Mikulás környékén az üzemeltetők vendégül látnak egy „teltháznyi” gyereket.

Vásárhelyen ezt december 4-én délutánra tervezték, és az Önkormányzat valamint a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ is beszállt a szervezésbe. Idén 154 gyerek volt a mozi vendége egy adag popcornra, üdítőre és a Minyonok című 3D-s filmre.

 

Szabó Krisztián ügyvezető, Kószó Péter alpolgármester és Varga Anikó a BFMK igazgatója fogadta a gyereksereget pénteken délután a mozi előcsarnokában, sőt mindhárman be is segítettek a kiosztásba, mert ugyan nem volt meghirdetett előadás, de a moziban annak rendje-módja szerint pontban fél háromkor csöngettek és indították a filmet. Igaz, ez a becsöngetés most nem tanóra, hanem pattogatott kukorica illatú, kacagós másfél óra kezdetét jelentette.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Szükségük van a két pontra

Szükségük van a két pontra

Az utolsó fordulóban Szeghalmon lép pályára a HLKC Felnőtt csapata az NBII Dél-Kelet csoport Női Kézilabda bajnokságban.

 

Évadzáró gála lesz a BFMK-ban

Évadzáró gála lesz a BFMK-ban

Koreai mesterek által kialakított XX. századi harcművészet egyik országosan és nemzetközileg is meghatározója a Máté Taekwondo és Hapkido Közhasznú Sportegyesület.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.