SportMost nagyon kell a biztatás

2015. március 20., péntek
 
Most nagyon kell a biztatás

Az NBII Dél-Kelet csoport hétvégi fordulójában a bajnoki tabellát vezető EuBility Group Békéscsabai ENKSE II csapata látogat Hódmezővásárhelyre.

 

 

 

 

Az imponáló mérleggel rendelkező, komplett NBI-es junior sorral játszó csabaiak ellen nem lehetnek vérmes reményeik, de természetesen nem feltartott kézzel mennek ki a pályára. A két csapat őszi mérkőzésén sokáig jól tartották magunkat, a félidőben csak 4 góllal vezettek a viharsarkiak, azonban a végére “bedarálta ” a HLKC-t a jelentős fizikai és dinamikai előnyben levő hazai gárda, így 37-24 arányú vereséget szenvedtek.

Az klub vezetése bízik benne, hogy okos és taktikus játékkal sikerül megnehezíteniük az NBI/B-be igyekvő vendégcsapat dolgát, és olyan eredményt elérni, ami erőt adhat a hátralevő fordulókra.

 

Gaál Adrienn edző: “Tudjuk, hogy gyors és dinamikus játékot játszanak a csabaiak, Nekünk az lehet az egyetlen esélyünk, ha sikerül lassítani a játékot, és rákényszeríteni Őket a felállt fal elleni játékra. Döntő jelentősége lehet, hogy mennyire tudunk “hideg fejjel” és türelmesen játszani. Szeretnénk tisztes eredményt elérni az eddig hibátlan mérleggel rendelkező csabaiak ellen, reményeink szerint szép számú közönségünk támogatásával!”

 

Március 21. (szombat) – Balogh Imsi Sportaréna
NBII Dél-Kelet csoport női kézilabda bajnokság
Hódmezővásárhelyi LKC – EuBility Group Békéscsabai ENKSE II

15.00 – junior mérkőzés
17.00 – felnőtt mérkőzés

 
 
Forrás: HLKC
 

Olvassa el ezt is!

Dúl a névháború

Dúl a névháború

Rétvári Bence szerint az iskola figyelemre méltó teljesítménye és tiszteletre méltó hagyományai nem a Ságvári névhez köthetők. Az új név - ha lesz - csak szeptembertől lehet.
Aranyossy Napok 2015

Aranyossy Napok 2015

Március 27-én fotókiállítással, műsorral, benneaz iskola pedagógusára, István Attilára emlékező esttel kezdődött a közel egyhetes Aranyossy Napok.

Kilenc hétig pótlóbuszok Szeged és Orosháza között

Kilenc hétig pótlóbuszok Szeged és Orosháza között

A Hódmezővásárhely és Orosháza közötti pályakarbantartással több perces késéseket okozó sebességkorlátozásokat szűntetnek meg.
Emléktáblát avattak a mártírhalált halt Cseszkó házaspárnak

Emléktáblát avattak a mártírhalált halt Cseszkó házaspárnak

Hálaadó istentiszteletet követően felavatták a mártírhalált halt, Celebesz szigetén kórházat alapító Cseszkó Gyula és felesége, Hadady Emma Róza emléktábláját az Ótemplom falán.

 

És ezt már olvasta?

Következik a Szabadság téri Óvoda
Következik a Szabadság téri Óvoda A fennállásának 50. évfordulója alkalmából a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Vásárhelyen.
 
Hétfői helyzet
Hétfői helyzet Július 7-én, hétfőn délután három óra előtt pár perccel érkezett meg a vihar Csongrád-Csanád vármegye területére.
 
Tram train menetrend változás
Tram train menetrend változás Július 7-től augusztus 17-ig a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) villamospálya felújítást végez Szeged belvárosában.
 
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

II. félév. A heti kukaürítés nem változott, de most már havi két alkalmmal van a szelektív hulladékszállítás.

 

 
144 műalkotás az Alföldi Galériában
144 műalkotás az Alföldi Galériában Akár egy második, szintén országos színvonalú tárlat is összeállhatna, azonban az Alföldi adottságai ennyi alkotásban maximalizálják a  művek mennyiségét.
 
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több Az elmúlt napokban, hetekben jelentősen megnőtt a szabadtéri tűzesetek száma. 99%-át emberi tevékenység, emberi gondatlanság okozza.
 
Diplomaátadó a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó a Mezőgazdasági Karon A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 68. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülését tartja július 4-én. A 35 végzett hallgatóból négyen külföldiek