Kultúra, oktatásMost még játék az iskola

2016. február 27., szombat
 
Most még játék az iskola

Idén is a Lányi teremben fogadták két napon át a leendő elsősöket és szüleiket. Február 25-26-án délelőtt a játékos iskola-bemutató napokra közel 70 utolsó éves óvodás érkezett a hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolába.

 

 

 

 


 

A szülők találkozhattak az első osztályok tanítónőivel. (Vargáné Dezső Zsuzsanna osztályfőnök és Csikós Andrea, valamint Komárominé Fehér Lilián osztályfőnök és Konkolyné Szilágyi Beáta).

 Nem utolsó sorban pedig ismerkedhettek a falak között folyó munkával, abban az iskolában, amely évtizedek óta ugyanolyan fontosnak tartja a diákjaik jeleskedését a tanulmányi területeken, mint a zenei műveltségük, a kultúra iránti fogékonyságuk erősítését.

 

 

Az elmúlt évekhez hasonlóan a két mostani negyedikes osztályfőnök kezd szeptemberben, a felvehető félszáznál valamivel több elsőssel. A nyílt napokon a két tanítónő negyedikesei kis műsorral fogadták a nagyrészt körzetes óvodák nagycsoportosait.

 

„Az iskolánkat választó szülők és a gyerekek a hagyományosan őket fogadó negyedikes diákjainkon keresztül azt is érezhetik, hogy milyen hangulat, milyen szellemiség várja majd az óvodai kisszéket iskolapadra cserélőket”- mondta tavaly Forrainé Kószó Györgyi igazgatónő a Vásárhelyi Híreknek.

 

A nyílt napon részt vevő szülőknek Forrainé Kószó Györgyi elmondta, az iskola hagyományainak megfelelően töretlenül továbbra is a tanulás mellett, igen fontos a zenei nevelés. Ebben a partnerük a Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény.

 

A 'Játszunk együtt’ nyílt napok után, az iskola március 2- án énekversenyre invitálja az óvodásokat, március 8. és 11-e között pedig a szokásos zenei meghallgatások lesznek.

 

Mint megtudtuk Vásárhelyen az egyházi iskolákkal együtt 17 első osztály - 400 körüli elsőssel - indul idén szeptembertől. Az iskolaérett gyerekeket a lakóhely szerint körzeti állami általános iskolába írathatják be a szüleik.

Információink szerint Vásárhelyen több olyan általános iskola van, ahol évek óta a körzetesítés mellett az induló elsős osztályokba 45-50 százalék hely marad a más városrészből jelentkezőknek, de volt olyan év, amikor ez az arány 30-70 százalék körül alakult.     

 

Az elmúlt évek átlagát tekintve, a szülők által preferált iskolákba történő jelentkezések elutasítása és a körzetekbe történő visszairányítások száma az adott intézmény népszerűsége szerint, 10 és 25 százalék között volt.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Összejöttek a legjobb matekosok

Összejöttek a legjobb matekosok

December 26-án a Németh László Gimnázium és Általános Iskola 19. alkalommal rendezte meg a József Attila-kupa Matematikaversenyt. Eredményekkel és képekkel!
Nyolc óra után öt perccel

Nyolc óra után öt perccel

Nyolc után már minden csendes, előtte egy órán át azonban hónapok óta hajmeresztő helyzetek részesei a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolába igyekvő gyerekek, illetve kísérőik.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.