Kék hírekMost keresik, majd megtalálják

2017. augusztus 31., csütörtök
 
Most keresik, majd megtalálják

A hódmezővásárhelyi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításában, aki kerékpárt lopott a városban.

 

 

 

 

 


A gyanúsított augusztus 21-én éjszaka Hódmezővásárhelyen, a Kistópart utcában lévő vasútállomás elől egy lezárt kerékpárt tulajdonított el. A helyszínen működő térfigyelő kamerarendszer felvételt készített az elkövetőről.

 

A rendőrség kéri, hogy aki a képeken látható férfit felismeri, vagy tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon (Hódmezővásárhely, Lázár utca 6-8).

 

A névtelenség megőrzése mellett telefonon bejelentés tehető a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjában a 06-62-562-400-as hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

 
 
VH-CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Már 72 milliárdnál tart a tram train

Már 72 milliárdnál tart a tram train

A szakemberek szerint azonban a napi 5000-20000 utassal számoló helyközi villamos megépítésének ez sem a végleges költsége.
Eljött a számonkérés ideje

Eljött a számonkérés ideje

A NAV Bűnügyi Igazgatósága által elrendelt vizsgálat igazolja Bálint Gabriella múlt heti rendőrségi feljelentésének jogosságát. Mártonné Ritter Mária adós a bocsánatkéréssel is.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát