SportMost kell igazán a szurkolás!

2016. szeptember 9., péntek
 
Most kell igazán a szurkolás!

Szeptember 10-én, szombaton délután elrajtol az NBI/B női felnőtt és junior bajnokság. A junior gárda 15 órától a felnőtt csapat 17 órától lép pályára.

 

 

 

 

 

 

Az első fordulóban a HLKC hazai pályán debütál a másodosztályban, a szintén újonc Pilisvörösvári KSK-t fogadják a Balogh Imsiben.

 

 

Több, mint 15 esztendővel ezelőtt, 2001. május 26.-án szurkolhatott utoljára a vásárhelyi közönség hazai csapatnak a női kézilabda NBI/B-ben. Akkor a B&B Autóker néven szereplő vásárhelyi csapat 29-18 legyőzte a Gyulát (majd feljutott az NBI-be).

 

Gaál Adrienn irányításával a HLKC Felnőtt csapata július 18-án kezdte el a felkészülést a bajnokságra, így 8 hét kőkemény munkával a háta mögött várja az első fordulót .

Játékoskeretük is jelentősen átalakult a másodosztály rajtjára, a felkészülés kezdetekor érkezett Répás Georgina, Szűcs Dalma, Török Gabriella és Nagy Emese a csapathoz. Rajtuk kívül augusztusban csatlakozott a csapathoz Fazekas Zsuzsanna, aki az Orosházi NKC csapatától igazolt a HLKC-ba, valamint a Békéscsabáról érkező Ilyés Lilla. (Erről cikkünk a lap alján!)


A HLKC vezetőségének nyilatkozata szerint, újonc csapatként nagyon fontos lenne jól rajtolni, és pontokat szerezni az első fordulóban. Szombati ellenfelük az NBII Északi csoport bajnoki címének megszerzésével harcolta ki a feljutást. Játékoskeretük több rutinos, egykori élvonalbeli játékost is felvonultat, így a vásárhelyiek nem számíthatnak könnyű összecsapásra.

 

Gaál Adrienn vezetőedző: “Úgy gondolom elég kemény, alapos felkészülésen van túl a csapat. Egy szavam sem lehet, szépen dolgoznak a lányok. Az edzőmeccseken sikerült az NBI/B ritmusába “beleszagolni”, az alapozás végére már látszódott a fejlődés, ezért nagyon várjuk már, hogy elkezdődjön a bajnokság. Két feljutó csapat fog összecsapni szombaton, mi leszünk hazai környezetben, ez nekünk kedvez. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy megnehezítsük ellenfelünk dolgát, és pontot/pontokat szerezzünk. Biztos vagyok benne hogy a csapat szíve a helyén lesz és lendületes találkozót játszunk a vörösváriakkal. Hatalmas szükségünk lesz az idény első meccsén a hazai közönség segítségére, reméljük sokan kijönnek a meccsre és buzdítják a csapatot. Nagyon boldog lennék, ha két pontnak örülhetnénk a meccs végén!”

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Szépek és dinamikusak

 

 
 
VH-HLKC
 

Olvassa el ezt is!

Fejben lehet megnyerni vagy elbukni

Fejben lehet megnyerni vagy elbukni

A hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kar végzős mérnök szakos hallgatója a koronglövészet sportágban ismét letette névjegyét, ezúttal ismét világra szólót.
Szakképzési keringő - Bele ne szédüljünk!

Szakképzési keringő - Bele ne szédüljünk!

Bizonyos fokig a tanácstalanságot tükrözi a Hódmezővásárhelyt is érintő roadshownak a terve. Felmérnék a képzési igényeket, újabb átalakítások a láthatáron.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.