Kultúra, oktatásMosolyból a bölcső és kőből a sírás

2013. október 27., vasárnap
 
Mosolyból a bölcső és kőből a sírás

Karom kitárva címmel Cseh Tamás emlékest lesz a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtárban október 28-án 17 órai kezdettel.

 

 

 

 

 A Vásárhelyi Esték rendezvényén a 66 éves korában elhunyt, - a magyar könnyűzenei élet valóban legendás egyéniségére, a Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar zeneszerző, énekes, előadóművészre elmékeznek.

 

Fényesi Tóth János a Vásárhelyi Esték szervezője, házigazdája elmondta, "Cseh Tamás arra született, hogy Bereményi Géza megrendítően időszerű verseit elénekelje. Elénekelje úgy, hogy megremegjen bele korra való tekintet nélkül mind, akinek mosolyból a bölcső, és kőből a sírás. Szeretném, ha megismernék azt a Cseh Tamást, a látszólagos zárkózottságában is őszinte érdeklődéssel az ember felé forduló gyermeki lelket, aki a színpadon hol riadtan, hol egy fáradt vándormuzsikus hitével, hol pedig egy félszeg kisfiú mosolyával kikacsint, megáll, elmondja, kimondja helyettünk, más helyett úgy, ahogy soha, senki többet nem lesz képes."

Szavait alátámasztja, hogy 2009-ben Cseh Tamás végakaratának megfelelően, politikamentes gyász-szertartáson, a ravatalnál Bereményi Géza búcsúztatta. Az utolsó útjára az Ökrös együttes muzsikája kísérte. Az „indián” társak hagyományaik szerint búcsúztak "Füst a szemében" törzsfőnöktől, koporsóját hajnalcsillag motívumú terítővel borították.

A hódmezővásárhelyi Cseh Tamás emlékesten az énekes pályafutását Dani Imre, fényesi Tóth János, Gál Vivien, Jagos István Róbert, Keszthelyi Béla (Abracadabra), Zoltai Attila segít felidézni.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Demokratizálódás diák szemmel

Demokratizálódás diák szemmel

A Németh László Gimnázium és a Herbert Visser College között együttműködési megállapodás jött létre.
Hogyan is áll egy magyar család a beiskolázási roham előtt?

Hogyan is áll egy magyar család a beiskolázási roham előtt?

Csak komoly erőfeszítések árán, egy részük pedig egyáltalán nem tudja finanszírozni a gyerek középiskolát követő tanulóéveit. A számok magukért beszélnek.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.