KözéletMiniszterek jártak Vásárhelyen

2015. december 9., szerda
 

Stratégiai érdeke Magyarországnak, hogy a Visegrádi négyek (V4) együttműködése minél szélesebb körű és hatékonyabb legyen – mondta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter december 9-én, szerdán, a hódmezővásárhelyi laktanyában, ahol megbeszélést folytatott cseh kollégájával.

 

 

 


Martin Stropnicky, Csehország védelmi minisztere azért utazott Magyarországra, hogy meglátogassa az itt szolgálatot teljesítő cseh katonákat, akik a Balaton 2015 elnevezésű közös kiképzésre érkeztek hazánkba. A miniszter a látogatás során bejárta a bázist, megszemlélte a magyar, a cseh és a szlovák katonák bemutatóját és a déli határszakaszon felállított ideiglenes biztonsági határzár építésének mozzanatait. A bázison felvonultatták továbbá azokat a munkagépeket, haditechnikai eszközöket, amelyekkel a katonák dolgoznak és a tábori konyha specialitásaiba is belekóstolhatott a tárcavezető. 

A két miniszter rövid megbeszélése utáni közös sajtótájékoztatón Simicskó István hangsúlyozta, hogy migrációs válság hatására a V4-ek együttműködésének egy új fejezete kezdődött el, és ebben is hatékonyan és jól tudnak együtt dolgozni.

„Igaz barátokra leltünk a válság kezelése kapcsán” – mondta a miniszter többi visegrádi ország közreműködésére utalva. A közös kiképzésre Magyarországra érkezett cseh és szlovák katonák és a honvédek együttműködése – a miniszter szerint – példaértékű volt és sok tapasztalattal is járt a különböző nemzetek képviselői számára. Hozzátette, hogy Magyarországnak stratégiai érdeke fűződik ahhoz, hogy a Visegrádi négyek együttműködése minél szélesebb körű és hatékonyabb legyen. 

Simicskó István rámutatott, hogy a védelmi intézkedéseknek köszönhetően a migráns áradat elkerüli Magyarországot, de senki nem tudja megmondani, hogy mikor indul meg az újabb – akár több milliós – menekülthullám, ezért fel kell készülni erre a helyzetre. Hozzátette: a cseh védelmi miniszter is ígéretet tett arra, ha ez előfordulna, akkor országa haderejének segítéségére is számíthat Magyarország. Martin Stropnicky szerint Magyarország nagyon határozottan biztosítja a schengeni határ rá eső részét és Csehországnak is érdekében áll, hogy a magyarok sikeresek legyenek ebben.

Jelezte: jövő csütörtökön Prágában ülnek össze a V4-ek védelmi miniszterei, ahol lehetőségük nyílik a további együttműködés megtárgyalására. Megjegyezte, hogy Magyarországot sok olyan ország bírálta a határzár megépítése miatt, amelyek most azon gondolkodnak, hogy maguk is ezzel az eszközzel próbálják megfékezni a migránsok áradatát. Hozzátette: a V4-ek azért dolgoznak, hogy a schengeni térséget megvédjék.


 
 
VH-MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Vállalom a krónikás szerepét

Vállalom a krónikás szerepét

Kilenc teremben Fodor József közel 130 festménye látható szombattól az Alföldi Galériában. Ilyen nagy kiállítása még sosem volt. Képekkel!
Lemondott Dr. Kovács László

Lemondott Dr. Kovács László

Életkora és egészségi állapota miatt nem vállalja tovább. A bőrgyógyász negyedszázadon át volt az Erzsébet Kórház orvos-igazgatója. 

László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.