KözéletMindig tanul az ember

2013. december 16., hétfő
 
Mindig tanul az ember

Nyitott Tanulási Központot adtak át Hódmezővásárhelyen hétfőn, és ezzel a megyei jogú városban is lehetőségük lesz ingyenesen tanulni, különböző képzéseken részt venni azoknak, akiknek új ismeretekre vagy a meglévők felfrissítésére van szükségük a munkájukhoz, illetve az elhelyezkedéshez.

 

 


 „Az ország ötven településén irodát nyitó Nyitott Tanulási Központok Hálózata fontos szerepet tölt be, mert arra hívja fel a figyelmet, hogy ma már folyamatosan meg kell újítani az ismereteket, és ehhez meg is teremtik a lehetőséget,”- mondta a ma délelőtti sajtótájékoztatón Balázs Ákos, a programot megvalósító Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért szervezet projektmenedzsere. Arról is beszélt, hogy a most átadott központ népszerűsítésében, a szervezési feladatok ellátásában, „a helyi viszonyokhoz történő finomhangolásban” kitűnő partner lesz a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ.

 

A gesztor szerepét felvállaló intézmény igazgatója, Gajdán Bálint elmondta, a Művelődési Központ havi látogatószáma a 10 ezer főt is meghaladja, a legkülönbözőbb programok, előadások, szakkörök révén a lakosság széles rétege fordul meg náluk, ami a Nyitott Tanulási Központ hatékonyságában segíthet.

Balázs Ákos, projektmenedzser a múlt év augusztusában indított és 2015. január végéig tartó programról elmondta: a Nyitott Tanulási Központokban 100 munkahelyet teremtettek, és 150 oktató legalább 12 ezer embernek nyújt ingyenes tanulási lehetőséget.

 

A vásárhelyi központ tanulásszervezője, Gajdánné Csák Tímea. A Bajcsy Zsilinszky utca 70. szám első emeletén található központban nyelvi, számítástechnikai és pénzügyi ismereteket sajátíthatnak el a jelentkezők, emellett megismerkedhetnek egy vállalkozás indításához szükséges tudnivalókkal, továbbá a korszerű informatikai eszközök használatával.

 

Nagyrészt az alapkompetencia fejlesztésére, vagyis másképpen fogalmazva, a kevésbé iskolázottak ismereteinek gyarapítására hivatott a barátságosan és korszerűen berendezett központ. 10 laptop, digitális tábla és még egy sor eszköz és több felkészült szakember segíti a programba bekapcsolódókat. A ma átadott hódmezővásárhelyi központ januártól fogadja majd az érdeklődőket.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Rotary ösztöndíjakat adtak át

Rotary ösztöndíjakat adtak át

Az ösztöndíjakat december 16-én, hétfőn délután a Ginkgo Sas Hotel különtermében, a korábban ösztöndíjban részesült diákok műsorával színesítve adták át.
Idén is nyert egy vásárhelyi iskola

Idén is nyert egy vásárhelyi iskola

A tizenöt nyertes program egyike ismét vásárhelyi iskola lett. Tavaly egy mérési vizsgálat, idén a Bethlen fizikaszertárát segítő  pályázat nyert.
Vásárhelyen született Antal Imre

Vásárhelyen született Antal Imre

Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.