Kultúra, oktatásMindent a kéznek és a szemnek

2014. március 8., szombat
 

Március 8-án 10 órától tárlatvezetésekkel és kézműves foglalkozásokkal várták az érdeklődőket a Tornyai János Múzeumban.

 

 

Fotók: Damó Adrienn ( VH© )

 

 

Megírtuk, március hónap négy hétvégéjén a Dél Alföldön 15 helyszínen, köztük Hódmezővásárhelyen rendeznek uniós fejlesztéseket bemutató nyílt napokat. Ezek egyik helyszíne volt a múzeum, ahol a látványraktár kerámiái között kalauzolták az érdeklődőket, az egyik restaurátor műhelyben, mint egy puzzle játék, úgy lehetett összerakni a cserép „régészeti leleteket.” Egy kis fejtörő feladatlap mellett, a Szikáncson talált bizánci aranypénzérmék mását is el lehetett készíteni és haza lehetett vinni.

A „mindent a kéznek” foglalkozások mellett az ezen a napon ingyenes időszaki és az állandó kiállítások is sok vásárhelyinek szereztek kellemes perceket.

 

Mint ismeretes a Tornyai János Múzeumban közel 312 millió forintos uniós pályázati támogatásából a meglévő épület bővítésével egy háromszintes interaktív bemutatóhely jött létre. A 367 millió forintos turisztikai fejlesztés keretében új, a 21. század látogatói igényeit kielégítő bejárati portál fogadja a közgyűjteménybe érkezőket. Az emeleti részen időszaki kiállítások várják a látogatókat, míg a pinceszinten a múzeum teljes gyűjtőkörét felölelő látványraktárban tekinthetőek meg a kiemelkedő jelentőségű tárgyegyüttesek.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A másképpen mért győzelem

A másképpen mért győzelem

Mindegyik elsőként célba ért úszó sugárzott az örömtől. Igaz ezen az úszóversenyen, nem a teljesítmény, hanem az elszántság és kitartás és sok esetben a táv végigúszása volt a legfontosabb.Képekkel!

 

Egymást riogatják

Egymást riogatják

Vona Gábor: "voltak a vörös oligarchák, most itt vannak a narancsszínű oligarchák, számukra a politika a korrupció szinonimája." Március 7-én Vásárhelyen járt a Jobbik miniszterelnök-jelöltje.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...