KözéletEgymást riogatják

2014. március 8., szombat
 
Egymást riogatják

Vona Gábor:" voltak a vörös oligarchák, most itt vannak a narancsszínű oligarchák, számukra a politika a korrupció szinonimája. " Március 7-én Csongrád megyében három települést kampányolt végig a Jobbik miniszterelnök-jelöltje.

 

Fotók: VH

 

Hódmezővásárhelyen a Kossuth téren 80-100 ember várta a Makóról érkező politikust. Vona Gábor,  Pörzse Sándor, valamint a 4. számú választókerület jobbikos képviselőjelöltje, Kiss Attila társaságában tartott fórumot a terén.

Pörzse Sándor a moderátor szerepében a Parlamenti munkáról beszélt és a Jobbik emelkedő népszerűségéről.

Kiss Attila pedig a párt vásárhelyi fejlesztési programját, a Rácz Sándor tervet ismertette röviden. A Hódmezővásárhely szülöttéről, a tavaly elhunyt, az ’56-os forradalmi munkásmegmozdulások egyik vezéralakjáról elnevezett program a mezőgazdaság, az élelmiszeripar fellendítésében látja a város és környékének gazdasági erejét, munkahelyek teremtését.

Vona Gábor feltette a kérdést a hallgatóságnak, láttak-e már akár a Fidesznek, akár az MSZP-nek programját? A mocskos és sárdobáló kampányban egymással vannak elfoglalva. „Érdekes”- jegyezte meg – „mindkét párt óriásplakátjain a másik párt emberei vannak. Egymást a másikkal riogatják!” Majd hozzátette, a Jobbik plakátjain a saját embereik láthatók, akik büszkén vállalják arcukat, nincs félnivalójuk, ha jön az elszámoltatás.

Vona Gábor meg is ígérte az elszámoltatást. Utalva a Simon Gábor és a Zusclag János körüli ügyekre azt mondta „hogy néz az ki, hogy azok bűnöznek, akik a parlamentben a törvényeket alkotják!” Kijelentette, ha nyernek, megszüntetik a politikusok mentelmi jogát is, és aki közülük bűnös, dupla büntetést fog kapni. Továbbá a szabálysértés összeghatárát levinnék 5000 forintra, nem úgy, mint a Fidesz, amely a Jobbik módosító indítványára fittyet hányva éppen az ellenkezőjét csinálta, 20-ról 50 ezerre emelte a szabálysértés felső határát. Hiszen például lopáskor csak „be kell lőni” a 49 ezer 990 forintos értéket és nincs bűncselekmény, csak szabálysértés. Ezek után senki sem csodálkozik – tette hozzá – ha remek hazai bűnügyi statisztikák születtek.

Vona Gábor miközben felmutatott egy vastag füzetet, azt is elmondta, nekik jól felépített programjuk van, a Hét vezér terv, amely a nemzet felemelkedését hívatott szolgálni.

A Jobbik elnöke a párt gazdasági programjának ismertetése közben arról beszélt, hogy az építőipar a Jolly Joker, amely magával húzhat több iparágat. Beszélt arról is, hogy a feldolgozóipar talpra állítása is a cél ami nem is a pénz miatt nehéz, hanem az EU miatt. Azt mondta, az elmúlt 24 év nem más, mint egy veszteséglista, van mit tenni ha döntésközelbe kerülnek. Nem az EU-ból kell kilépni, hanem megteremteni a hazai terméknek a hazai piacot. Meg kell szüntetni ezt a viszonyt, amely Magyarország számára olyan, mint egy gyarmatosítás, mondta Vona Gábor.    

A fórum végén az egybegyűlteket arra kérte, „mivel a Jobbiknak nincs saját médiája, legyenek önök a médiánk, adják tovább a programunkat, sugározzák a mi adásunkat.”

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Legendás izomember Vásárhelyen

Legendás izomember Vásárhelyen

Március 8-án a Kriko Gym Edzőterem exkluzív vendége, az abszolút világbajnoki cím birtokosa, Mr. Universe, a testépítők egyik példaképe részletesen bemutatja edzéstechnikáját.

Választás 2014 – Újabb nyomozás

Választás 2014 – Újabb nyomozás

Kétséges, hogy valóban a jogosultak írták alá a Határon Túli Magyarok Pártja színeiben induló képviselőjelölt által benyújtott ajánlóívek egy részét.
Tűz volt Batidán

Tűz volt Batidán

Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
Tanévi menetrend 2026/2027

Tanévi menetrend 2026/2027

Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.