Kultúra, oktatásMindenki összejön, ha minden összejön

2013. szeptember 20., péntek
 
Mindenki összejön, ha minden összejön

A hódmezővásárhelyi Eötvös József, a Corvin Mátyás és a Kalmár Zsigmond szakiskolák szeptember 27-én, a Fekete Sas nagytermében az „Itthon vagy – Magyarország szeretlek” kulturális program keretében nagyszabású rendezvényt tartanak.

 

 

 

 


Jelenlegi és korábbi diákok, tanárok képzőművészeti alkotásaiból kiállítást rendeznek, zenés, énekes, táncos műsort állítanak össze. Régi történetek felelevenítésével visszavarázsolják az „öregdiákok” és régi kollégák számára a hajdan volt évek hangulatát. A közel másfélórás – sokszínű – műsor összeállítását és színrevitelét az Eötvös József Szakképző Iskola garantálja.

 

Az iskolák felkutatták a már végzett diákjaik sokaságát. Van, akik vállalták a műsorvezetést, a régi, vidám történetek elmondásánál a beszélgetőtárs (moderátor) szerepét, lesz, aki saját versét mondja el, olvassa fel írását. Jelen lesznek és a műsorban aktív szerepet vállalnak az intézmények korábbi vezetői közül jó néhányan. A már nyugdíjas kollégák felkutatása nem okozott nehézséget, mert az intézmények vezetése és közössége szoros kapcsolatot ápol minden volt munkatársával.

Az iskolák képzési profiljuknak megfelelő, magas színvonalú kiállítást rendeznek a diákok, tanárok alkotásaiból, munkadarabjaiból. A Kalmár Zsigmond tagintézményben – többek között - az agyag, a fa megmunkálása során születnek meg a remekek, a Corvin Mátyás tagintézmény a vendéglátásban, a termékek csomagolásában alkot mesterműveket.

A szervezők kérik azokat, akik más úton nem értesülnek a rendezvényről, tekintsék ezt a hírt egyúttal meghívónak.

 

Olvassa el ezt is!

A nagy távolság nem akadály

A nagy távolság nem akadály

Német, francia, holland szótól lesz hangos Mártély a hétvégétől. A Mártélyi Általános Iskola 4 másik európai uniós ország intézményével közösen különböző sportágban mutathatja meg magát.
Hétvégén indul az NBII-es bajnokság

Hétvégén indul az NBII-es bajnokság

Vezetőedző csere a HLKC Felnőtt csapatnál. Három játékos ment, kettő jött, de még újabb erősítés várható. A tavalyi hetedik helynél jobbat akarnak idén.
Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik.