SportHétvégén indul az NBII-es bajnokság

2013. szeptember 20., péntek
 
Hétvégén indul az NBII-es bajnokság

Vezetőedző csere a HLKC Felnőtt csapatnál. Három játékos ment, kettő jött, de még újabb erősítés várható. A tavalyi hetedik helynél jobbat akarnak idén.

 

 

 

 

Szeptember 21-én elrajtol a női kézilabda NBII Dél-Kelet csoport bajnoksága, melyben a Hódmezővásárhelyi LKC felnőtt és junior csapata is érdekelt.
A 2012/2013-as évben újoncként vágtak neki a bajnokságnak, és a jól sikerült tavaszi szereplésnek köszönhetően sikerként könyvelhetik el a hetedik helyezést mind a felnőtt, mind a junior gárdánál, olvasható a HLKC hivatalos honlapján.


Mint írják, a szombaton elrajtoló bajnoki évre a csapat optimistán készül, célkitűzés a tavalyi helyezés felülmúlása, a bajnoki tabellán az első hatba kerülni. A csapat játékosállományában és kispadon is változások történtek a nyáron. A játékoskeretből távozott Kiss Ágnes, Domján Dóra és Miklós Melinda.

Az elemzésből kiderül, a csapat megerősítésénél alapvető szempont volt, hogy igyekeztek kifejezetten posztra igazolni, így a 2013/2014. évben kettős játékengedéllyel két korábbi hódmezővásárhelyi játékos, Kothencz Vivien(kapus) és Manga Fruzsina (jobb szél) is csapatukat erősíti. A keret szűkössége miatt a közeljövőben további játékosok érkezése még lehetséges, illetve a junior keretből több fiatal játékos kaphat bizonyítási lehetőséget a nagyok között (Török, Fürcht, Szabó, Balogh, Becsei, Bálint)
A kispadon is változás történt, Sipter Lajosné vezetőedzőt Gaál Adrienn váltotta, aki a jövőben játékos-edzőként felel a szakmai munkáért, a csapat szerepléséért.

“Optimistán, teli ambíciókkal várjuk a bajnokság kezdetét. Vannak hiányosságaink, de igyekeztünk és a bajnokság kezdetéig még törekszünk azok kijavítására. Alapvető, minimális célkitűzés a tavalyi év helyezése a középmezőnyben, de a játékosok és én is azt szeretném, ha az első hatba lennénk a bajnokság zárásánál. Ehhez a lányoknak meg kell valósítani azt a kemény, határozott védőmunkát, és dinamikus támadójátékot, amit az elmúlt pár hétben gyakoroltunk” nyilatkozta az új edző, Gaál Adrienn, aki azt is elmondta, a jelenlegi játékoskeretük még nem tekinthető véglegesnek, bíznak még új játékos érkezésében, de a juniorok közül is több fiatal lehetőséget fog kapni!”

A junior csapat szintén új vezetőedzővel vág neki a bajnokságnak. Beslin Anikó irányításával, talán a mezőny legfiatalabb csapatával (zömében 2000-es, 1999-es és 1998-as születésű játékosokkal) célkitűzésük a tisztes helytállás és tapasztalatszerzés.

 

Az első forduló  szeptember 21-én Orosházán, az Eötvös József Általános Iskola sportcsarnokában lesz.

OXXO Energy Orosházi NKC II. – Hódmezővásárhelyi LKC

A junior mérkőzés 12 órakor, a felnőtt mérkőzés 14 órakor kezdődik.

 

Olvassa el ezt is!

Ismét Katonazenekari Fesztivál Hódmezővásárhelyen

Ismét Katonazenekari Fesztivál Hódmezővásárhelyen

Repül a fegyver, a zászló: fergeteges gyepshow és fúvosokra hangszerelt komolyzene, musical, popsláger. Három Dél-alföldi katonazenekar szórakoztatja a vásárhelyieket.
Duatlon Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Duatlon Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Hód Triatlon SE rendezésében a Gyarmati Dezső Sportuszoda előtt a rekortán futópályán és az Ady Endre utcában összesen kilenc korcsoportban rajtolhatnak el a sportolók.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 28. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.