Kultúra, oktatásMinden palacsinta elfogyott

2014. június 7., szombat
 

Az lett volna különös, ha nem így lett volna a Klauzál Gábor Általános Iskola Családi Napján. Június 6-án délelőtt még semmi jele nem volt annak, hogy bográcsos pörkölt és palacsinta várja majd a gyermeknap résztvevőit a különféle kalandos és sportos feladatok után.

 

 

 

 

A Klauzál Gábor Általános Iskola Nádor Utcai telephelyén idén is jó hangulatú délelőttöt akadályversenyekkel kezdték, egy mindig sikerre számító kincskereséses Kalózos Túrán keresztül.

 

Délutánra aztán az iskola udvarán a gyerekzsivajhoz pörkölt illat is társult, néhány lelkes szülő jóvoltából, akik bográcsokkal felszerelkezve kapcsolódtak be a Gyermeknapba. Volt aki palacsintasütővel érkezett, és talán nekik volt a legnagyobb - tegyük hozzá „a legfárasztóbb” – sikerük. Mert hát ugye, ez az amiből nem lehet eleget „gyártani”!  

 

Amíg a szülők egy része főzött, a többieknek játékos családi versenyeken vehettek részt:  húzhattak kötelet, kosarazhattak, hullahoppozhattak. De volt focibajnokság, sőt homokvárépítő verseny is. Lehette lovaskocsikázni.

A Klauzál Családi napjára a remek idő, jó hangulat mellett, a vacsora utáni teli bendő tette fel a koronát.

 

Olvassa el ezt is!

Pert vesztett Markó Csaba vásárhelyi kabinetfőnök

Pert vesztett Markó Csaba vásárhelyi kabinetfőnök

A vásárhelyi polgármesteri hivatal kabinetfőnöke szóváltásba keveredett a SZIN-en egy egyetemista lánnyal, majd lekevert neki egy pofont.

A cél tudatos

A cél tudatos

A Környezeti Információs Központ és a Zöld Kapocs Oktatóközpont lelkes csapata ismét egy jópofa, sok gyereket megmozgató programot állított össze. Képekkel!
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...