TechTrendMilliós bírságot kapott a UPC és az Invitel

2015. augusztus 12., szerda
 
Milliós bírságot kapott a UPC és az Invitel

Fogyasztói érdekeket sértő magatartása miatt az Invitel 80 millió, a UPC 10 millió forint bírságot kapott - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Az Invitel Zrt. azért kapott büntetést, mert jogsértő módon, az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoktól eltérően, megfelelő jogalap hiányában, egyoldalúan módosította az egyéni előfizetői szerződéseket.

 

 

 

A szolgáltató 2015. január elsejei hatállyal módosította egyoldalúan általános szerződési feltételeit (ászf), amit egyrészt az elektronikus hírközlésről szóló törvény (Eht.) számlázásra vonatkozó új biztonsági követelmények bevezetésével, másrészt az úgynevezett jelentős befolyásoló erejű (jbe) médiaszolgáltatók által alkalmazott műsordíj változásával, harmadrészt pedig az utólag a körülményekben bekövetkezett változásokkal indokolt.

 

Az Invitel díjemelése többszázezer egyéni előfizetőt érintett, és kiterjedt mindhárom általa nyújtott alapszolgáltatásra, határozott és határozatlan időtartamú szerződésekre, havi és forgalmi díjakra egyaránt. A szolgáltató jogellenes magatartása miatt a hatóság az elektronikus hírközlésről szóló törvényben rögzített jogkövetkezményeket alkalmazta, és 80 millió forint pénzbírságot szabott ki az Invitelre, valamint 250 ezer forint bírsággal sújtotta az irányadó elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályok ismételt megsértése miatt a vezető tisztségviselőt is. Az elsőfokú döntés még nem jogerős, az Invitel fellebbezhet a hatóság elnökénél - írta az NMHH, hozzátéve: a cég 2011 óta számos alkalommal hajtott végre jogsértően egyoldalú szerződésmódosítást, és emiatt többször megbírságolták már.

A UPC Magyarország Kft. azért kapott bírságot, mert - a hatóság korábbi kötelező döntése ellenére - több mint egy évig nem módosította jogsértő általános szerződési feltételeit, és ezzel súlyos érdeksérelmet okozott valamennyi előfizetőjének. Az NMHH már 2013-ban vizsgálta, hogy a UPC ászf-e megfelel-e a rendelkezéseknek. A hatóság elmarasztaló határozatot hozott, az ászf módosítására és legutóbb 1,1 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a szolgáltatót emiatt. Idén június 29-étől újfent általános hatósági felügyeleti eljárásban vizsgálta, hogy a UPC eleget tett-e a hatóság korábbi döntésében foglaltaknak.

A vezetékes műsorterjesztésre, internet-hozzáférésre és helyhez kötött telefonszolgáltatásra vonatkozó ászf nem tartalmazta a szolgáltató hibabejelentőjének nyitvatartási idejét, a hibaelhárításra nyitva álló határidővel kapcsolatos feltétel meghatározása pedig továbbra is jogsértő volt. Az internet-hozzáférésre és bérelt vonali szolgáltatásra vonatkozó ászf-ben az extrém használat miatt megvalósított korlátozás ideje alatt a teljes összegű havidíj felszámítása jogszabályellenes, mivel a szolgáltató a szolgáltatás korlátozása idejére kizárólag a nyújtott szolgáltatással arányos díjat számíthat fel. A szolgáltató csak az eljárás megindítása után törölte a jogellenes ászf-feltételeket, miután tudomására jutott a vizsgálat, és ezzel az egyéves késedelemmel súlyos érdeksérelmet okozott valamennyi előfizetőjének.

Az NMHH közleménye szerint a szolgáltató jogellenes magatartása miatt a hatóság az elektronikus hírközlésről szóló törvényben rögzített jogkövetkezményeket alkalmazta - a fokozatosság és az arányosság elve szerint -, és 10 millió forint pénzbírságot szabott ki a cégre az irányadó elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályok ismételt megsértése miatt. Az elsőfokú döntés még nem jogerős, a szolgáltató fellebbezhet ellene a hatóság elnökénél.

A hatóság közleményében kitért arra is, hogy az NMHH a távközlési szakma és a társadalmi igények alapján megújította a hírközlési fogyasztóvédelem alapjait. Az elektronikus hírközlési előfizetői szerződések részletes szabályairól szóló, szeptember 1-jétől alkalmazandó új rendelete révén az előfizetők a jövőben könnyebben tudják összehasonlítani az egyes szolgáltatók által előírt szerződési feltételeket, és szigorúbb szabályok határozzák meg az egyoldalú szerződésmódosítások lehetőségét a szolgáltatók számára - emelték ki.

 
 
Forrás: NMHH
 

Olvassa el ezt is!

Elutasítják a pedagógus etikai kódexet

Elutasítják a pedagógus etikai kódexet

A név nélkül nyilatkozó vásárhelyi tanárok legtöbbjének is fenntartásai vannak az etikaikódex- tervezettel kapcsolatban. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete egyhangúlag elutasította
Új fejezet Vásárhely sporttörténetében

Új fejezet Vásárhely sporttörténetében

A vásárhelyi Hódiák SE. három sportolóval vett részt a 120. Atlétikai Magyar Bajnokságon. Közülük Szűcs Noémi bajnoki címet szerzett.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.