BulvárMilliomosok Vásárhelyen

2016. április 15., péntek
 

Sajnos nem anyagi értelemben milliomosok, hanem ígérgetésben és elutasításban milliomosok, akik idén is elhozták találmányaikat Vásárhelyre a ma délelőtt megnyílt Ötletbörzére. 

 

 

Fotók: VH

 

 

 

Az április 15-16-án a Mezőgazdasági Kar Petőfi utcai kollégiumának különtermében idén is látható az IDEA-EXPO 2016. Ötlet Újdonság Találmány elnevezésű kiállítás és vásár

 

A 2011-ben a szintén Vásárhelyen megrendezett kiállítást látva azt írtuk: megújulásra érett, a pénztelenség miatt halódó rendezvény, amelyen jó szándékú, tenni akaró feltalálók évtizedes posztereiken, takarékosban fénymásolt szórólapokon hirdetik sokszor ötletes találmányaikat.

Az akkor leírtak ma is aktuálisak, igaz jelentősen javult az installáció, de az látszik, hogy az anyagiakban ma sem dúskálnak. Ezt erősítette meg Nagy Zoltán, az Ötlet Club 13 Egyesület elnöke, aki a Vásárhelyi Híreknek elmondta: sok idős kispénzű, főként nyugdíjas kiállító, sokszor egy-egy kiállításra utazás költségét sem tudja kigazdálkodni.

 

A kiállításokat két évtized óta óriási vitalitással szervező Nagy Zoltán azt is elmondta, sok helyre hívják a feltalálóikat, a határon túlra is, a jövő héten például Temesvárra mennek. Azonban sajnos még mindig nincs meg a biztonságos anyagi háttere a több mint 15 éves rendezvényüknek. Továbbra is jól jönne egy stabil szponzor.

 

Egy-egy újdonság mellett évek óta visszatérő feltalálókat és találmányaikat láthatjuk idén is. Körkérdésünkre többen is elmondták, ők ugyan nem lettek milliomosok, de találmányukkal találkoztak már külföldön.

Ilyen például a kifejezetten praktikus ötlet, a kerékpár hajtásával indukciós elven működő ledes kerékpárvilágítás. Görkorcsolyába már van ilyen beépítve, de ami fontosabb lenne, kerékpárhoz még mindig nincs gyártó.

Saját bevallása szerint tíz éve kiállító, egy hasonlóan ötletes találmányával: a vízszintes lapátú - önbeállító szélenergiát hasznosító kerékkel, ami ugyan le van védve, de gyártó még szintén nincs. Legalább 8-10 ilyen, kifejezetten forradalmi újdonság látható az összesen közel 70 kiállított találmány között.  

Ahogy több kiállító meg is jegyezte, még ma sem lettek milliomosok, de „millió ígéretük” és „millió hitegetésük” van. Természetesen mindennek a kulcsa a finanszírozás, amire viszont nincsenek milliók.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Traffipax cunami a magyar utakon is

Traffipax cunami a magyar utakon is

Lehet, hogy nem minden autós fog örülni annak, hogy április 21-én 24 uniós tagállamban, köztük Magyarországon is egyszerre tartanak.az egésznapos sebességellenőrző akciót.
Bíróság előtt a szövevényes mindszenti ügy

Bíróság előtt a szövevényes mindszenti ügy

Csalás bűntette és más bűncselelmények miatt április 18-án tárgyalja a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság a mindszenti Dr. H. Tamás ügyét.

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...