Kék hírekBíróság előtt a szövevényes mindszenti ügy

2016. április 14., csütörtök
 
Bíróság előtt a szövevényes mindszenti ügy

Csalás bűntette és más bűncselelmények miatt április 18-án tárgyalja a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság a mindszenti Dr. H. Tamás ügyét.

 

 

 

 

 

A vádirati tényállás lényege szerint Dr. H. Tamás I.r. vádlott 2011 novemberében Mindszenten felkereste egyik könyvelőként dolgozó régi ismerősét azzal, hogy járjon el az adóhatóságnál egy ingatlanon lévő, az adóhatóság javára bejegyzett végrehajtási jog törlése érdekében. A vádlott ezt követően átadott ismerősének egy tulajdoni lapot, valamint az ingatlan tulajdonosának hamisított aláírását tartalmazó meghatalmazását, mellyel azt a látszatot keltette, hogy a tulajdonos hozzájárult a végrehajtási jog törléséhez, majd az ismerős a dokumentumokat benyújtotta az adóhatósághoz.

 

Ezt követően a vádlott megbízta M. J. II.r. vádlottat azzal, hogy működjön közre anyagi ellenszolgáltatás fejében a fenti ingatlan értékesítésében oly módon, hogy azt kellett mondania a potenciális vevőknek, hogy az ingatlan tulajdonosa az értékesítéssel Londonban megbízta őt. I.r vádlott erre tekintettel átadott II.r. vádlottnak egy hamis meghatalmazást II.r. vádlott nevére kiállítva. II.r. vádlott 2012. január 9-én I.r. vádlott iránymutatása alapján jogtalan anyagi haszonszerzés céljából tévedésbe ejtett az ingatlant megvásárolni szándékozó vevőt, amikor azt a látszatot keltette, hogy az ingatlant annak tulajdonosa megbízásából értékesíti 6 millió forint vételár fejében. 2012. február 20-án II.r. vádlott adásvételi szerződést kötött megbízottként a sértettel, mely során a hamisított meghatalmazást is felhasználta. II.r. vádlott a közüzemi díjak levonása után ténylegesen 5.544.090 forintot vett át, melyet még aznap este átadott I.r. vádlottnak, aki II.r. vádlott részére 500 ezer forintot juttatott a közreműködéséért.

 

A fentieken kívül I.r. vádlott 2010 és 2013 évek között több esetben százezres, illetve egy esetben milliós nagyságrendű összegeket kért kölcsön több sértettől, bizonyos esetekben azt állítva, hogy egy mindszenti egyesület elnökeként a pénzre egy elnyert pályázathoz szükséges önerő biztosítása érdekében van szüksége. I.r. vádlott a kölcsönkért összegek visszafizetési szándékát illetően jogtalan haszonszerzés végett a sértetteket tévedésbe ejtette, és az összegeket vagy egyáltalán nem, vagy csak kis részben fizette vissza azzal, hogy a teljesítésre nyilvánvalóan reális lehetősége nem volt.

Mindezt meghaladóan a hivatkozott egyesület elnökeként 2013 januárja és márciusa között összesen 2.105.000,- forintot vett le az egyesület bankszámlájáról, mely összeggel teljes egészében sajátjaként rendelkezett, és a pénz felhasználásával nem számolt el.

A bíróság április hó 20-án és azt követően is tart tárgyalást.

 

Kapcsolódó cikkünk:


A mindszenti H. Tamást lopással is gyanúsítják

 
 
Forrás: Szegedi Törvényszék
 

Olvassa el ezt is!

Frontálisan akart ütközni a vásárhelyi férfi

Frontálisan akart ütközni a vásárhelyi férfi

Emberölési kísérlet miatt vádat emeltek azzal a hódmezővásárhelyi férfival szemben, aki a 47-es úton fékezés nélkül áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba. 
Traffipax cunami a magyar utakon is

Traffipax cunami a magyar utakon is

Lehet, hogy nem minden autós fog örülni annak, hogy április 21-én 24 uniós tagállamban, köztük Magyarországon is egyszerre tartanak.az egésznapos sebességellenőrző akciót.
A Kosársuli felugrott a 9. helyre a tabellán

A Kosársuli felugrott a 9. helyre a tabellán

A PTE-PEAC-ot fogadta a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 16. fordulójában. a csapat végig uralta a meccset és visszavágott az őszi vereségért.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 8. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Újabb szerződés a vásárhelyi zsinagógával kapcsolatban
Újabb szerződés a vásárhelyi zsinagógával kapcsolatban 10 százalék tulajdonrész után 50 évre ingyenes haszonélvezeti jogot kapott a MAZSIHISZ a zsinagóga épületegyüttesére.
 
Stabil digitális alapok a hosszú távú fejlődéshez
Stabil digitális alapok a hosszú távú fejlődéshez Az AI-támogatott egyedi szoftverfejlesztés a fenntartható fejlődés egyik legbiztonságosabb útja. Olyan rendszert eredményez, amely a jövőbeni növekedés digitális alapjait.
 
A kollektív védelem megerősítése a cél
A kollektív védelem megerősítése a cél Előretolt nemzetközi harccsoport részeként olasz és horvát kontingens váltása érkezett a vásárhelyi laktanyába.
 
Wi-fi a Szabadság téren
Wi-fi a Szabadság téren Régi lakossági kívánság teljesült.
 
Vásárhelyi táncosok nagyszerű sikerei
Vásárhelyi táncosok nagyszerű sikerei Makón, a Hagymaházban rendezték meg a XXXV. Országos Táncművészeti Fesztivál regionális elődöntőjét,a melyen a Stars Of Hope Táncstúdió is versenyzett.
 
Nyolc jelölt a Csongrád 04-es számú egyéni választókerületben
Nyolc jelölt a Csongrád 04-es számú egyéni választókerületben Az ajánlóíveket február 21-én reggel 8 órától lehetett átvenni, és az aláírásgyűjtés folyamatosan zajlik március 6-áig.
 
Szabó Zsolt posztumusz díszpolgári címe
Szabó Zsolt posztumusz díszpolgári címe A döntést a közgyűlés minden tagja támogatta, beleértve a kormánypárti képviselőket is.