FélpercesMiklós Péter új könyve egy eddig ismeretlen '56-os egyetemistáról

2017. április 26., szerda
 
Miklós Péter új könyve egy eddig ismeretlen '56-os egyetemistáról

Az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik fontos, ugyanakkor kevéssé ismert szereplőjéről, Putnik Tivadarról írt könyvet Miklós Péter az Emlékpont vezetője,

 

 

 

 

 

 

Putnik Tivadar életpályáját és ötvenhatos szerepvállalását dolgozta föl a hétvégén Újszentivánban bemutatott, „Részt vettem a szabadságharc megmozdulásaiban” című kötetében Miklós Péter.

 

Miklós Péter történész elmondta: az újszentiváni születésű Putnik Tivadar (1929–1998) a szegedi egyetem bölcsészkarának hallgatójaként vett részt az első ötvenhatos forradalmi szervezet, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ) megalakulásában. Sőt, a szövetség 1956. október 16-i nagygyűlésén elsőként fogalmazott meg politikai követeléseket: többek között a megszálló szovjet csapatoknak az országból való távozását. Emiatt aztán 1957 márciusában egész családjával együtt menekülnie kellett Magyarországról, s Jugoszláviába távozott.

 
 
VH-Emlékpont
 

Olvassa el ezt is!

Ismét nagy vásárhelyi siker is született a Szakma Sztár döntőjén.

Ismét nagy vásárhelyi siker is született a Szakma Sztár döntőjén.

Garai Gábor dobogós lett a színvonalas és az adott szakma ismeretének maximumát megkövetelő elméleti és gyakorlati verseny országos döntőjén
Tíz kérdés, amire mindenki kíváncsi

Tíz kérdés, amire mindenki kíváncsi

Erősen megkérdőjelezhető a tram train project teljes körű hatástanulmányának, tervezésének, pályáztatásainak felelősségteljes, gondos előkészítése.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.