Kék hírekMigránsmenekítés lövöldözéssel

2016. február 22., hétfő
 
Migránsmenekítés lövöldözéssel

130-al közeledett a két rendőrségi autóval és egy teherautóval lezárt részhez. Amikor áttörte az útzárt a rendőrök lőtték a kocsi kerekét és a hűtőt.

 

 

 

 

 

A Szegedi Járásbíróság szombaton jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt pénteken vett őrizetbe a rendőrség.

 

Mint arról a Vásárhelyi Hírekben február 19-én, pénteken írtunk, aznap reggel 8 óra körül Bács-Kiskun megye területén próbáltak meg egy három gépkocsival közlekedő, feltételezhetően embercsempészekből álló konvojt igazoltatni, de a járművek elhajtottak. Az egyik férfi autójával a járőrök felhívása ellenére nem állt meg, a helyszínről elhajtott, mire a rendőrök megkülönböztető jelzést használó gépjárművekkel követték.

A Szegedi Rendőrkapitányság járőrei értesülve a történtekről, az 55-ös bajai úton, Domaszéknél ideiglenes útzárat állítottak fel két szolgálati gépjárművel és egy katonai tehergépjárművel. A gyanúsított az útzár felé Mórahalom irányából kb. 120-130 km/h sebességgel érkezett a haladási iránya szerinti bal oldali forgalmi sávban, és az őt karjelzéssel megállásra felszólító rendőrjárőr felhívása ellenére is csak minimálisan lassított, tovább haladva a vele szemben gyalogosan közlekedő rendőrök felé, és hogy el ne üsse, el is kellett ugraniuk a kocsi elől,. Ekkor a rendőrök a gépjármű hűtőrácsára és kerekére célozva lövést adtak le

A gyanúsított a lövések ellenére sem állt meg, áthaladt az útzáron, és elhajtott az M5-ös autópálya irányába, Az M5-ös autópályára felhajtó járművek közül a hűtőt ért találat miatt az egyik gépkocsi a Kistelek mellett levő lehajtónál leállt. A rendőrségi szolgálati gépjárművekkel közrefogták. Az autóból 5 marokkói migránst és a szerb sofőrt állítottak elő, akinél kábítószergyanús anyag volt.

A bíróság álláspontja szerint a jelentős tárgyi súlyú (egy évtől öt évig, illetve egy évtől három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő) bűncselekményeket megvalósítani látszó, a rendőri intézkedés elől elmenekülő, magyarországi lakóhellyel és tartózkodási hellyel, családi kötődéssel nem rendelkező gyanúsított esetében megalapozottan lehet tartani attól, hogy szabadlábra kerülése esetén a hatóságok elől megszökne vagy elrejtőzne, ezért előzetes letartóztatásának elrendelése mindenképpen indokolt.

A bíróság döntését az ügyész, valamint a gyanúsított és védője is tudomásul vették, így a végzés jogerőre emelkedett.

 

 

Olvassa el ezt is!

Fegyver volt a migránsoknál?

Fegyver volt a migránsoknál?

Most fordult elő először, hogy migránsok fegyvert, vagy fegyvernek látszó tárgyat fogtak a határőrökre. Az elmúlt 20 napban mintegy 1200 határsértőt tartóztattak fel a déli határnál.
Eötvös Bál 2016

Eötvös Bál 2016

A nyitótánc a klasszikus "ruhasuhogás és elegancia" jegyében zajlott, míg a bál éjszakai táncában menettánc, twist és a rock and roll aratott nagy sikert. Képekkel!  
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
Tűz volt Batidán

Tűz volt Batidán

Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.