Kultúra, oktatásMi vár még a diákokra ebben a tanévben

2016. november 5., szombat
 
Mi vár még a diákokra ebben a tanévben

A november 4-én véget érő őszi szünet után még a tanév háromnegyede hátravan. Jön a 10 napos téli szünet, 3 témahét, tavaszi szünet, érettségi.  

 

 

 

 

 

 

2017. június 15-éig tart még a tanév, vagyis szeptembertől a tanítási napok száma 182. A nappali oktatás munkarendje szerint működő szakgimnáziumban 180, gimnáziumban, szakközépiskolában és szakiskolában 181 nap. Ennek nagyjából a harmadán már túl van a hazai diákság. 

 

A november 4-én véget érő őszi szünet után, a téli szünet december 22-étől január 2-áig, a tavaszi szünet április 13-ától április 18-áig tart majd. 

 

Az oktatásért felelős miniszter által az idei tanévre kitűzött úgynevezett speciális témahetek már csak jövőre lesznek:

a) pénzügyi tudatosság és gazdálkodás hete 2017. március 6. és 2017. március 10. között,

b) digitális témahét 2017. április 3. és 2017. április 7. között,

c) fenntarthatóság-környezettudatosság témahete 2017. április 24. és 2017. április 28. között.

 

A nevelési-oktatási intézmény a munkatervében meghatározott módon részt vehet a témahetekhez kapcsolódó programokon, továbbá a tantervben előírt, az adott témával összefüggő tanítási órákat, foglalkozásokat szervezhet a témahét keretében. 

A miniszteri rendeletben meghatározott méréseket, értékeléseket a 2016/2017-es tanévben az Oktatási Hivatal szervezi meg május 24-én.

A mérés napja tanítási napnak minősül, amelyet az érintett tanulók a mérésben való részvétellel teljesítenek, további kötelező tanórai foglalkozás a művészeti és a testnevelés órák kivételével számukra nem szervezhető. 

Az országos elemzést megküldik az oktatásért felelős miniszternek, aki ezt 2018. április 27-éig a kormányzati portálon nyilvánosságra hozza. 

Január elején nemcsak a tudás, hanem a testi egészség is a középpontba kerül, ugyanis országos mérés, értékelés keretében a tanulók fizikai állapotának és edzettségének vizsgálatát az iskoláknak – az 1–4. évfolyamon, valamint a felnőttoktatásban tanulók kivételével – a nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő diákok esetében 2017. január 9. és április 30. között kell megszervezniük. A mérés eredményeit az érintett intézmények 2017. június elsejéig töltik fel a Netfit rendszerbe. 

 

Az érettségiben érdekeltek pedig megnézhetik a  vizsgák teljes menetrendjét:

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Harckocsi-rockkal megnyitott kiállítás

Harckocsi-rockkal megnyitott kiállítás

A kiállítást a legendás szovjet tankról elnevezett rockzenekar, a T-34 nyitotta meg a tlánctalpasok dübörgését megidéző dinamikus dalaival. Képekkel!
Küzdj meg a bajnokkal - Vásárhelyen is!

Küzdj meg a bajnokkal - Vásárhelyen is!

A nagysikerű 'Küzdj meg a bajnokkal!' program megyei folytatásaként az olimpiai bronzérmes vívócsapat egyik tagja lesz  Hódmezővásárhely vendége.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.