SportMessze van Győr

2013. április 22., hétfő
 
Messze van Győr

A hosszú utazás utáni késő esti kezdés meglátszott Cziberéék játékán, akik 59 pontot kaptak az első két negyedben. A második félidőt már megnyerték, de a végső győzelem nem sikerült a listavezető ellen.

 

 

 

 

Nagyon gyenge védekezéssel kezdett a vásárhelyi csapat - szinte minden támadásból kosarat kaptak a kék/sárgák (13-4). Amikor Mócsai és Dani mellé Czibere is felzárkózott a pontszerzésben, rögtön sikerült egyenlíteni (19-19). A győriek azonban időkérés után helyrejöttek, és ismét elhúztak 27-23).

A második negyed elején felváltva estek a kosarak (37-34), de azután jött egy vásárhelyi rövidzárlat - és lényegében el is dőlt a mérkőzés (56-40). A Kosársuli játékosai egyszerűen nem bírtak Drevenkával, a győri irányítóval, aki 20 perc alatt 5 triplát is bevágott.

 

A második félidőt nagyon elszántan kezdték a vendégek, gyorsan felzárkóztak 8-10 pontra. Különösen Czibere és Marinkovic volt elemében, 10-10 pontot dobtak. 66-55 után Kukla percei következtek, és a 30. percre 80-75 lett az eredmény.

 

Az utolsó tízpercben remekül küzdöttek a Kosársuli játékosai, és a 39. perce sikerült 99-95-re szépíteni. Az utolsó három vásárhelyi támadás azonban nem sikerült, a győrieké viszont igen - így egyenlítés helyett 9 pontos vereség lett a vége (104-95).

 

Győr-Szol Széchenyi Egyetem - EnterHód Vásárhelyi KS 104-95 (27-23, 32-23, 21-17, 24-22)

NB I/B-s férfi mérkőzés

Győr, 50 néző - vezette: Németh, Benedek, Dombay

Kosársuli: Dani 10/3, CZIBERE 20/12, Vas 14/3, Mócsai 9, MARINKOVIC 21,

csere - Vejinovics 3, KUKLA 16, Czuprák 2, Grezsa

 

 

dr. Elek András edző: "Dicséret illeti a fiúkat, akik a hatórás utazás után közel 100 pontot dobtak egy kiváló csapat ellen. A védekezésünkből hiányzott a lábmunka, de ez érthető is - hiszen amíg én állni alig tudtam a fáradtságtól a pálya szélén, Ők harcoltak, küzdöttek, futottak. Nyilas és Utasi nélkül sem sok hiányzott a győzelemhez."

 
 
Forrás: EnterHód Vásárhelyi Kosársuli SE
 

Olvassa el ezt is!

A korábbinál több ösztöndíjas hallgatót vesznek fel idén

A korábbinál több ösztöndíjas hallgatót vesznek fel idén

Valamivel több mint 95 ezren jelentkeztek idén a felsőoktatásba. Ebből első helyen 64 ezren alapképzésre, mintegy 8500-an osztatlan képzésre adták be papírjaikat.
A mindennapi közlekedésben fontos utcák újulnak meg

A mindennapi közlekedésben fontos utcák újulnak meg

Hódmezővásárhelyen, a Hódtó utcában - a Bagolyvártól a Tesco-ig, - a Hóvirág utca teljes hosszában, a Madách utca 240 méteres szakaszán indult, illetve indul meg az építkezés.
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

II. félév. A heti kukaürítés nem változott, de most már havi két alkalmmal van a szelektív hulladékszállítás.

144 műalkotás az Alföldi Galériában

144 műalkotás az Alföldi Galériában

Akár egy második, szintén országos színvonalú tárlat is összeállhatna, azonban az Alföldi adottságai ennyi alkotásban maximalizálják a  művek mennyiségét.
 

És ezt már olvasta?

Vásárhelyi mazsorettek Monzában
Vásárhelyi mazsorettek Monzában A hódmezővásárhelyi Crystal Dance Club Egyesület 24 versenyzővel, két koreográfiával képviselte Magyarországot.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Következik a Szabadság téri Óvoda
Következik a Szabadság téri Óvoda A fennállásának 50. évfordulója alkalmából a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Vásárhelyen.
 
Hétfői helyzet
Hétfői helyzet Július 7-én, hétfőn délután három óra előtt pár perccel érkezett meg a vihar Csongrád-Csanád vármegye területére.
 
Tram train menetrend változás
Tram train menetrend változás Július 7-től augusztus 17-ig a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) villamospálya felújítást végez Szeged belvárosában.
 
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több Az elmúlt napokban, hetekben jelentősen megnőtt a szabadtéri tűzesetek száma. 99%-át emberi tevékenység, emberi gondatlanság okozza.
 
Diplomaátadó a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó a Mezőgazdasági Karon A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 68. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülését tartja július 4-én. A 35 végzett hallgatóból négyen külföldiek