GazdaságMélyen a pénztárcába...

2017. március 3., péntek
 
Mélyen a pénztárcába...

Amióta a Közgyűlés elfogadta, azóta nagy a háborgás a városban. Az ingatlanadó ilyen drasztikus emelésére nincs példa a közeli-távoli településeken.

 

 

 

 

Sőt van ahol egyáltalán nincs ingatlanadó, hiszen - mint arra a lakosok leginkább hivatkozni szoktak - már illeték formájában megfizették az adót .

 

A városban a legnagyobb részt idős emberek, 80-150 négyzetméteres családi házakban, gazdaházakban egykor több generáció együttélése után maradtak a ma már javarészt eladhatatlan nagy házaikban. Az 52-57 százalékkal felemelt ingatlanadó éppen őket sújtja leginkább. De ezeknek az épületeknek igen nagy hányada, éppen a nyugdíjból élő tulajdonosainak miatt vannak rossz állapotban, hiszen a felújításra sem tudnak tartalékolni.

 

Ennek a, Hódmezővásárhelyen kibontakozott felháborodás hullámnak, elkeseredettségnek a hatására Lázár János, a térség országgyűlési képviselője, március 2-án a Csúcsi Olvasókörben tartott fórumán bejelentette, igaz hogy 2011 óta nem emelték az ingatlanadót, de a képviselőtestület hamarosan felülvizsgálja a most kivetett adó mértékét.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Egy kis pezsgés a sörök háborújában

Egy kis pezsgés a sörök háborújában

Az asztalt verték, amiért Lázár csatlakozásra biztatta szűkebb pátriája, Hódmezővásárhely lakosait a holland sörgyártó termékeit bojkottáló mozgalomhoz.
Vásárhely agyagból és tűzből

Vásárhely agyagból és tűzből

Hódmezővásárhely történetének meghatározó két elemét, a téglagyártást és a téglaépítészetet járták körül csütörtök délután az Emlékpontban. Képekkel!
Elfogták a vásárhelyi gyújtogatót

Elfogták a vásárhelyi gyújtogatót

Több, mint 60 tűzet okozott a hódmezővásárhelyi férfi, aki Szegedre járt át dolgozni, és munkába menet kapott ihletet a tűz gyújtására.
Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.