SportMegyei rangadót nyert a Kosársuli

2013. február 10., vasárnap
 
Megyei rangadót nyert a Kosársuli

A Vásárhelyi Kosársuli U16-os csapata a Regionális Bajnokság keretében pénteken a Hódtói Sportcsarnokban fogadta a Szentesi KK-t. A 2012/13-as bajnokságban már kétszer találkozott a két együttes és mindkét alkalommal a vásárhelyi fiatalok diadalmaskodtak, így a mostani mérkőzésnek is Utasi Gábor tanítványai voltak az esélyesei.

 

 

 

Az első félidőben szoros csatát láthatott a szép számú közönség. A harmadik negyedben lemásolták a fiatalok az előző napi felnőtt meccs eseményeit, mert kiváló védekezésükhöz eredményes támadójáték társult és a játékrész végére 30 pontosra nőtt az előny - amit a mérkőzés végéig meg is tartottak. A vásárhelyi csapatból Kun Gergő és Horváth Martin eredményes támadójátéka emelhető ki, míg lepattanózásban Mihály Mikós (11 védő, 5 támadó) és Tálai Kelemen (9 védő, 3 támadó) nyújtott kimagaslót.

 

Vásárhelyi Kosársuli - Szentesi KK 89-55 (24-16, 23-22, 26-7, 16-10)

regionális kadett bajnokság

Hódtói Sportcsarnok, 130 néző

Kosársuli: HORVÁTH M. 20, KUN G. 19, Nagy R. P. 7/3, Domján F. 6, MIHÁLY M. 14,

csere - Budai M. 3, Erdélyi D. 4, Cséke M., Terjék A. 7, TÁLAI K. 4, Bereczki Zs., Nagy S. G. 5/3, Arany R.

 

 

Utasi Gábor edző: "Örülök hogy ismét győzni tudtunk egy kiváló csapat ellen. A második félidőre összeállt a védekezésünk, ennek köszönhetjük a sikert. Nagy dolog, hogy minden játékosom pályára léphetett és hozzá is tudott tenni a csapat jó teljesítményéhez."


 

Olvassa el ezt is!

A biztonságos szórakozás feltételeit ellenőrizték Vásárhelyen

A biztonságos szórakozás feltételeit ellenőrizték Vásárhelyen

Pillangókés volt, kábítószer nem volt. Az éjszaka során több mint hatvan egyenruhás közel kétszáz embert ellenőrzött.
Értékes győzelem a Baja ellen

Értékes győzelem a Baja ellen

A Kosársuli végig hajtós, izgalmas mérkőzést játszott a tavalyi bajnokság ezüstérmese ellen, és mindent elsöprő harmadik negyedbeli játékával legyőzte a bajnoki tabella 4. helyén álló vendégcsapatot.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.