SportÉrtékes győzelem a Baja ellen

2013. február 8., péntek
 
Értékes győzelem a Baja ellen

A szokatlan időpont ellenére meglepően sokan voltak csütörtök este a Hódtóiban. A Kosársuli végig hajtós, izgalmas mérkőzést játszott a tavalyi bajnokság ezüstérmese ellen, és mindent elsöprő harmadik negyedbeli játékával legyőzte a bajnoki tabella 4. helyén álló vendégcsapatot.

 

 

 

Nagyon lassan szállingóztak a nézők, így a legtöbben nem látták az első öt perc szenvedését. Egyszerűen képtelenek voltak Cziberéék kintről betalálni, miközben a bajai Mándity foghatatlan volt a palánk alatt. A cserék sem sokat segítettek: 6-6 után gyorsan 6-14 lett, ráadásul Vasra már a 3. faultot fújták rá 6 perc alatt. Különösen az irányítás nem működött, amit dr. Elek András azzal próbált korrigálni, hogy a 8. percben már a harmadik személy irányított. A védekezés javult ugyan, de sajnos még a büntetők is kimaradtak. A negyed 13-22-es vége nem sok jót sugallt a hazai győzelmi remények tekintetében.

 

A második negyedre szép lassan megtelt a nézőtér, és ekkor már azt láthatták a nézők - hogy Czuprák irányításával feljavult a Kosársuli támadójátéka. Utasi remekül összefogta a védekezést, Kukla (aki ebben a szezonban először játszott Vásárhelyen) foghatatlan volt a palánk alatt, de a visszaállt Vas Péter is sorra betalált. Czibere és  Nyilas kinti dobásai helyett Schéda és Utasi betörésekből szerezte sorra a pontokat. 35-35-nél úgy tűnt minden rendben lesz, de a vendégek Mándity révén ismét elhúztak. A közönségnek nem nagyon tetszett a játékvezetés, a bajaiak túl sok büntetőt dobhattak.

 

Szünet után Nyilas és Marinkovic közeli találataival tartották a hazaiak Hosszúékkal a lépést, felváltva estek a kosarak 44-48-ig. Ekkor Utasiék lehúzták a rollót: elképesztően jó védekezéssel 7 percig nem kaptak kosarat, miközben 17-et dobtak. Vejinovics remekül irányított, és zsinórban szerzett 11 pontjával eldőlt a meccs. 59-48-as eredménnyel zárult a harmadik játékrész.

 

Az utolsó tíz perc elején Utasiékat pihentette az edző, de Vas és Marinkovic pontjaival maradt az előny: 69-57. A Baja azonban nem adta föl, kihasználva néhány könnyelmű vásárhelyi támadást - szerzett labdákból felzárkóztak. (69-63) Jött a vásárhelyi időkérés, meg hármas csere - és minden helyreállt. Vas nagyon jókor bevágott egy triplát, majd egy duplát is - miközben Nyilas szép csendben értékesített hatból hat büntetőt. A bajaiak erőlködtek, a mezőnyjátékosok szereztek néhány bravúrkosarat - de a hátrányuk szép lassan nőtt. A 12 pontos hazai győzelem a második félidő alapján reális volt.

 

EnterHód Vásárhelyi KS - Bajai Bácska FKE 82-70 (13-22, 24-18, 22-8, 23-22)

 

NB I/B-s férfi kosárlabda mérkőzés

Hódtói Sportcsarnok, 350 néző - vezette: dr. Varga, Vadász, Borgula

Kosársuli: VEJINOVICS 13/3, Czibere 2, VAS 18/6, NYILAS 14, MARINKOVIC 16,

csere - Szilágyi 2, Mócsai 3, Czuprák 2, Kukla 4, UTASI 4, Schéda 4

 

dr. Elek András edző: "Nagyon értékes győzelmet szerzett a csapat. Tízenegy játékos lépett pályára, és mindenki kivette részét a sikerből. Vagy védekezésével, vagy pontszerzéseivel - néhányan mindkettővel. És még egy nagyon fontos dolog: a közönség ismét elégedett volt!"

 
 
Forrás: EnterHód Vásárhelyi Kosársuli SE
 

Olvassa el ezt is!

Kodály és Bartók zenéje kiégetve

Kodály és Bartók zenéje kiégetve

A hódmezővásárhelyi majolika centenáriuma előtt tisztelgő kortárs iparművészek alkotásaiból február 10-én, vasárnap délben nyílik kiállítás az Alföldi Galéria Kossuth téri szárnyában. Képekkel!
Első fokon pert vesztett a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás

Első fokon pert vesztett a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás

A bíróság szerint a társulás és az alperesek között nincs olyan jogviszony, amely alapján a gyermekek kötelezhetőek lennének a térítésidíj-különbözet megfizetésére.
Az év legjobb fotói a Kossuth téren

Az év legjobb fotói a Kossuth téren

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya idén januárban is kiírta pályázatát. A díjazott képekből nyílik kiállítás.
Miniszteri látogatás a vásárhelyi kórházban

Miniszteri látogatás a vásárhelyi kórházban

A megbeszélés középpontjában az egészségügyi ellátórendszert érintő problémák, a tervezett fejlesztések, valamint a működéssel kapcsolatos intézkedések álltak.

 

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.