Kék hírekMegy a kaszálás!

2016. augusztus 11., csütörtök
 
Megy a kaszálás!

Öt nap híján három hónap alatt – április 5. és június 30. között – 79 332 közlekedési szabályszegést rögzített a rendőrségi „szupertraffipaxok” hálózata, vagyis az úgynevezett Véda intelligens közúti kamerarendszer – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.

 

 

 

 

 



A rendőrség sajtószolgálatának tájékoztatása szerint a 365 fix telepítésű és 160 mobil, „okos” sebességmérő által rögzített szabálytalanságok döntő többsége gyorshajtás volt. Azt azonban nem árulták el, hogy pontosan hányan lépték túl a megengedett tempót. Nem válaszolt a rendőrség arra a kérdésre sem, hogy a Véda segítségével összesen mennyi bírságot szabtak ki a szabálytalankodó autó­sokra, s hányszor rótták ki a tetten ért vezetőkre a maximális összegű büntetést.

Így aztán az sem tudható, hogy Csongrád Megyében az egyik Hódmezővásárhelyen,  a Szántó Kovács János utca végén a MOL kútnál felszerelt fix traffipax „mennyit hozott a konyhára.”

Viszont egy adat ismert, ami szerint áprilistól májusig az addig felszerelt összes berendezés által egymilliárd forint bírságról küldött ki csekket a rendőrség: 

  • 29 ezer gyorshajtást rögzítettek, 
  • 116 esetben a biztonsági öv be nem csatolása miatt szabnak ki bírságot, 
  • 68 autós az autópályák leállósávjában haladt, 
  • 27 pedig piroson hajtott át.


Mint arról korábban többször írtunk, a hazai és uniós forrásból, összesen 15 milliárd forintért kiépített Véda-hálózatot eredetileg a múlt év végén kellett volna élesíteni, de megnyújtották a tesztidőszakot, mert el akarták kerülni, hogy a rendszer az esetleges téves jelzések miatt tömegesen küldjön hibás bírsághatározatokat.

 

Végül az idén tavasszal élesítették a kamerákat, amelyek nem csak sebességmérésre alkalmasak, képesek például a tiloson áthajtás vagy a záróvonal átlépésének rögzítésére, de „látják” azt is, bekötötték-e az övet az autóban ülők. A rendszer figyeli azt is, hogy a látóterében áthaladó autókra kötöttek-e felelősségbiztosítást, nem körözik-e a járművet.

 
 
VH-ORFK
 

Olvassa el ezt is!

Elvitték Vásárhely hírét

Elvitték Vásárhely hírét

Tizenöt vásárhelyi alkotó nyertes munkáját is kiállították a hazai kézművességet reprezentáló legnagyobb évente megrendezett budapesti kiállításon. Sok képpel!

Kábítószerrel seftelt, lebukott

Kábítószerrel seftelt, lebukott

A hódmezővásárhelyi rendőrök őrizetbe vettek egy helyi férfit, aki a gyanú szerint kábítószert értékesített a városban.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát