Kék hírekMegvertek egy motorost Hódmezővásárhelyen

2013. november 27., szerda
 
Megvertek egy motorost Hódmezővásárhelyen

Autójukkal hátulról nekimentek a motornak, majd a két férfi a kocsiból kiugorva ütötték, rúgták a motorost. Kommandósok fogták el az elkövetőket.

 

 

 

 

Egy segédmotoros-kerékpáros férfi hívta a rendőrség segélyhívószámát 2013. november 26-án 10 óra 50 perckor és bejelentette, hogy egy közlekedési szituációt követően bántalmazták Hódmezővásárhelyen a Madách és a Zrínyi utca kereszteződésében.

A helyszínre érkező járőröknek a sértett elmondta, hogy a Madách utcán megelőzött egy személyautót, majd az utca végén a STOP táblánál megállt. Ekkor az autós hátulról nekihajtott. Szóváltást követően két férfi szállt ki a kocsiból, akik többször megütötték és megrúgták a motorost, majd elmenekültek.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság az adatgyűjtés eredményeként néhány órán belül megállapította a két támadó személyazonosságát, akiket a főkapitányság speciális támogató egységének közreműködésével szentesi otthonukból elő is állítottak.

F. István 53 éves szentesi férfi és 24 éves fia, F. Dávid ellen közúti veszélyeztetés bűntette és garázdaság vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

 
 
Forrás: police.hu
 

Olvassa el ezt is!

Miniszteri elismerés a vásárhelyi katonának

Miniszteri elismerés a vásárhelyi katonának

Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter kitüntette Mag István tizedest, akinek a lélekjelenlétén múlott hogy nem történt tragédia a Hódmezővásárhelyre tartó buszon.
A vásárhelyi sakkozók Tisza-parti kettős sikere

A vásárhelyi sakkozók Tisza-parti kettős sikere

November 24-én vasárnap a 2. fordulóval folytatódott a Megyei I. osztályú Sakk Csapatbajnokság. A vásárhelyi matt-adorok ezúttal Szegedre látogattak el.
Bővítenék az Emlékpont múzeum kutatási körét

Bővítenék az Emlékpont múzeum kutatási körét

A Vásárhelyen a kulturára különösen fogékonyak jelentős részének véleményével találkozik Márki-Zay Péter polgármester javaslata.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 

És ezt már olvasta?

Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.