SportMegvan a szezon első győzelme

2017. október 22., vasárnap
 
Megvan a szezon első győzelme

Sokat kellett rá várni, de meglett a Hódmezővásárhelyi FC első szezonbeli győzelme. A Szekszárd vendéglátójaként, Faggyas Milán góljaival bezsebelték a három pontot a kék-sárgák.

 

 

Fotó: VH archív 

 

 


Nem rontottak ész nélkül egymásnak a csapatok a vasárnap délután találkozón, az első 10 percben többnyire a mezőnyben zajlott a játék. Az első kapura lövést a Vásárhely követte el, egy szabadrúgást Bartyik Norbert csavart kapura, ám a lövés csemege volt Szűcs Krisztián számára.

Percekkel később viszont bajban voltak a hazaiak, egymás után több hiba is történt a védelemben, aminek eredményeként két támadó maradt egyetlen védőre, Fejes Péter pedig csak hamar már csak Bordás Dániellel kellett, hogy farkasszemet nézzen. A vendégek kilencese nem hibázott, bevágta a kapuba. (0-1)

Pár minutummal később Fejes már beadással kereste a társakat, ívelése azonban kicsit hosszú volt Kozics Barnabás számára.

Éledezett azonban a Vásárhely is. Prasler Thomas jó szokásához híven most is többször vette ki a részét a támadásból. A 16. percben kapura is suhintott, lövése azonban bőven fölé szállt. Alig 5 perc múlva Faggyas Milán kapott jó indítást, kissé kisodródott, a középre passz pedig nem volt tökéletes Szilágyi Norbertnek.

A HFC percei következtek. Bartyik Norbert végezhetett el ígéretes helyről szabadrúgást, két alkalommal is, helyzetecske kialakult, egyenlítő gól azonban nem született.

10 perccel az első félidő vége előtt beszorult a kapuja elé a Szekszárd. Prasler Thomas újabb lövése okán kellett felszisszennie a hazai drukkereknek, majd a 39. percben szabadrúgáshoz jutott a Vásárhely. Kiváló helyről, a tizenhatos előteréből, a labda mögé Faggyas állt. A hazaiak 10-ese hibátlanul lőtt a hálóba. (1-1)

A lefújásig hátralévő néhány perc pedig újabb vásárhelyi helyzeteket hozott. Faggyas iramodott meg, a visszapassz pedig jól érkezett a társhoz, Szabó Dávid azonban kihagyta a ziccert. A Szekszárdnak pedig felocsúdnia sem volt ideje, Szilágyi egy kavarodást követően a felső lécre fejelte a labdát, majd a kipattanót Szabó lőtte a kapusba.

A fordulás utáni első komolyabb helyzet Ablonczy Gerjén előtt adódott, a játékos a szélen lépett meg, befelé tartott, passz helyet azonban maga akarta megoldani a kialakult helyzetet, a lövése kicsit gyengére sikerült, nem fogott ki Szűcsön.

A félidő derekán pedig újabb ordító ziccert hozott a hazaiak hajtása. Faggyas lövése Szűcsben végződött. Percekkel később jó helyzet alakult ki a Szekszárd előtt is, a hazai publikum vérnyomása viszont nem kellett, hogy felszökjön, a vendégek támadója lesen volt.

A 84. percben Faggyas szögletét követően alakult ki kavarodás a vendég tizenhatoson belül. Úgy tűnt, hogy ennek során a fehérmezesek kézzel értek a labdába. Ezt azonban csak a hazai játékosok és drukkereik látták, nem jött a sípszó.

A 89. percben viszont jöhetett a középkezdés. Ismét a vendégek tizenhatosán belül pattogott a labda, Faggyas pedig a kapuba tudta azt gyötörni. Fordított a Hódmezővásárhely. (2-1)

3 perc ráadás következett, ami legalább 30-nak tűnt, a védelem azonban kitartott, a Szekszárd nem tudta megrúgni a másodikat.

Ezzel szezonbeli első győzelmét szerezte a Hódmezővásárhelyi FC. A csapat legközelebb Iváncsán vendégeskedik.

Hódmezővásárhelyi FC – Szekszárdi UFC  2-1 (1-1)

 

HFC: Bordás, Tóth, Szabó D., Szilágyi, Faggyas, Ablonczy, Mezei, Pataki, Kökény, Bartyik N., Prasler
Cserék: Szatmári, Marton, Laczkó, Végh, Szabó M., Darida
Vezetőedző: Szűcs Róbert

SZUFC: Szűcs, Károly, Turi, Fejes, Lékó, Márton, Arena, Kozics, Dallos, Kvanduk, Rácz
Cserék: Horváth, Nagyváradi, Csigi, Preininger, Bata, Budai, Hegedűs
Vezetőedző: Kvanduk János

 

Szűcs Róbert: „Egy mély gödör aljáról kezdtünk el kimászni az elmúlt fordulókban, ami pontokban még nem mutatkozott meg, de a játékon láttam, hogy benne van. Nagyon nagy küzdéssel, nem szép játékkal, de azért helyenként voltak jó periódusaink, sikerült megszerezni az első közös győzelmünket, ami a csapatnak is az első győzelme volt a szezonban.”

 
 
Forrás: hfc1912.hu
 

Olvassa el ezt is!

Tarolt a Veszprém

Tarolt a Veszprém

Nagy arányú vereségbe szaladt bele a Vásárhelyi Kosársuli Veszprémben. A királynék városának csapata sikerével ismét bejelentette igényét az NBI B csoport bajnoki címére,
Nemzetmentő, nemzetébredést sugalló szabadságharc volt

Nemzetmentő, nemzetébredést sugalló szabadságharc volt

A magyar történelmet évszázadokon át végigkísérte a szabadságvágy, a hazaszeretet, ami biztató a jövőre nézve - mondta Vásárhelyen Boross Péter korábbi miniszterelnök. 
A roma holokauszra emlékeztek

A roma holokauszra emlékeztek

Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
Tűz volt Batidán

Tűz volt Batidán

Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.