SportMegvan a bronzérem

2013. szeptember 10., kedd
 
Megvan a bronzérem

A 21 éves vásárhelyi Nagy Alex az első osztályban 250-es gépével bebiztosította harmadik helyezését az éves ranglistán.

 

 

 

 

Szeptember 8-án Nagykanizsán rendezték a Magyar Motocross Bajnokság záró fordulóját. Nyolc kategória versenyzői álltak rajthoz. Bár a versenyen Nagy Alexnek a körülmények nem kedveztek, a 21 éves vásárhelyi motoros az első osztályban 250-es gépével bebiztosította harmadik helyezését az éves ranglistán.

„- Nagyon balszerencsés szezont tudhatok magam mögött. Az éles versenymotorom műszaki gondok miatt a két utolsó fordulón sajnos nem állt rendelkezésemre, ezért egy tartalék géppel kellett rajthoz állnom és megpróbáltam megtartani az addig elért dobogós helyezésemet. Eléggé szenvedősen, de sikerült teljesíteni a kitűzött célt, örülök a bronzéremnek.”- nyilatkozta a vásárhelyi sportoló.

Nagy Alexnek legközelebb a Nemzetközi Umx, Senior, III. osztályú Motocross Versenysorozat következő fordulójában, szeptember 22-én Vásárhelyen a Rolandringen drukkolhatunk, ahol egy 350-es KTM géppel áll rajthoz.

 

Olvassa el ezt is!

Kosársuli kupagyőzelme Békésen

Kosársuli kupagyőzelme Békésen

A négy új játékos remekül mutatkozott be a tornán. A négyhetes kemény felkészülési időszak után a vásárhelyi együttes a múlt hétvégén játszotta első mérkőzéseit, valamennyit győzelemmel. Képekkel!
A zene komoly a belépő vicc

A zene komoly a belépő vicc

Szeptember 13-án és 14-én nyolcadik alkalommal dübörög Hódmezővásárhelyen a Hódstock Fesztivál és Tehetségkutató mely amatőr bandáknak is bemutatkozási lehetőség.
Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...