A centenárium alkalmából új emlékművet állítanak a megszálló román csapatok által 1919. július 25-én elkövetett tömeggyilkosság több mint félszáz áldozatának Hódmezővásárhelyen - döntött egyhangúlag a szeptemberi közgyűlésén a vásárhelyi képviselőtestület.
Egy egyéni indítványként beterjesztett javaslat emlékeztetett rá, az első világháborút követően a várost előbb francia, majd csaknem egy éven át román csapatok szállták meg. Ez alatt történ a vidéki Magyarország 20. századi történelmének egyik legszörnyűbb tömeggyilkossága, amely 47 hódmezővásárhelyi és kilenc ismeretlen áldozatot követelt.
Elhangzott továbbá, hogy a gyilkosság helyszínénél emelt emlékmű fölött eljárt az idő, és annak környezte sem méltó már az áldozatok emlékéhez.
A polgármester javaslatára az emlékmű felállítása érdekében közadakozás indul, melyhez több önkormányzati képviselő is felajánlotta egyhavi tiszteletdíját.
Hogyan történt:
Az első világháború befejezését követő zűrzavaros időszakban többször „cserélt gazdát” Hódmezővásárhely városa. 1919 tavaszán a bolsevik direktórium idején internálták a város húsz, köztiszteletben álló vezetőjét, a "Lenin-fiúk" több embert gyilkoltak le brutális kegyetlenséggel a városban. Az elmenekülő "vörösök" helyére francia gyarmati katonák, majd a román megszállók érkeztek. Ezzel kezdetét vette Vásárhely és a románok által elfoglalt országrészek intézményesített kifosztása. A városi tanács tagjait letartóztatták, mivel nem kellő eréllyel hajtották végre a rekviráló bizottság utasításait, sőt sérelmezték az eljárás módját. A tanyákon élők szenvedtek leginkább a bandákba tömörült román katonák erőszakosságától, fosztogatásaitól és rablásaitól, de a város lakóira is hatalmas nyomás nehezedett a tervszerű rekvirálással, közmunkára kényszerítéssel és megaláztatással.
Július közepén a Vörös Hadsereg Tiszai-offenzívájának következtében néhány órára újra magyar kézre került Hódmezővásárhely, majd ismét visszatértek a románok. A román áldozatokért ‑ a város környéki harcokban 22 román, egy vöröskatona és 16 civil vesztette életét ‑ bosszúra szomjaztak a megszállók. E drámai napok kulcsfigurájává egy magát Berényi Lászlónak nevező és a város rendőrparancsnokának kinevező 24-26 éves fiatalember vált. Román katonai segédlettel tartotta társával rettegésben a várost: nemcsak végigrabolták Vásárhelyt, hanem tucatjával tartóztattak le embereket koholt vádakkal vagy váltságdíj fejében.
1919. július 25-én délelőtt Berényi, az akkori román városparancsnoktól kapott gépfegyveres fedezettel felhozatta a városháza börtönéből a foglyokat, majd az egymáshoz kötözött emberek elindultak a város határába. Voltak, akik a verésektől már menni sem tudtak, őket kocsira dobva hurcolták magukkal. A csoportot az utcákon rémülten figyelők közül Berényi többeket belöketett a halálmenetbe. Hiába kértek irgalmat és megbocsátást a város hitfelekezeteinek lelkészei, a román főhadnagy kijelentette, akik katonáira fegyvert fogtak, nincs kegyelem.
A menet a Hódmezővásárhelytől 6 kilométerre lévő Nagy Dezső-féle tanyánál állt meg, ahol a román katonák a foglyokat csoportokba állítva agyonlőtték. A tömeggyilkosság 56 áldozatának fele harminc év alatti volt ‑ a legfiatalabb mindössze 16, a legidősebb 62 éves ‑, túlnyomó többségük szegény sorban élt, nincstelen földművesek, iparos vagy kereskedő segédek voltak. A véres testeket a tanya mellett temették el – többüket még élve –, exhumálásukra a tömeggyilkosság után bő egy héttel került sor. Ezt követően temethették el a családtagok a város temetőiben az áldozatokat, akik közül kilenc főt nem sikerült azonosítani, ők feltehetőleg fogságba esett, vidéki vöröskatonák voltak.
1919. július 25-én reggel a román katonák felhozatták a városháza pincéjéből a korábban ártatlanul bebörtönzött polgárokat, majd az egymáshoz kötözött embereket elindították a város határába. A menetet rémülten figyelők közül többeket belöktek a halálmenetbe. A várostól hat kilométerre lévő Nagy Dezső-féle tanyánál álltak meg, ahol a román katonák gépfegyvert is használva a foglyokat csoportba állítva agyonlőtték. A tömeggyilkosság ötvenhat áldozatának közel fele harminc év alatti volt.
Az azonosított mártírok névsora:
Sorszám Név Életkor Foglalkozás
1. Asztalos Imre 43 földmunkás
2. Árpa József 22 vegyeskereskedő-segéd
3. Balázs János 16 cipésztanonc
4. Bang Péter 48 közigazgatási fertőtlenítő
5. Bálint József 22 kéményseprő
6. Búza Imre 23 csizmadiasegéd
7. Darida József 34 földmunkás
8. Domokos János ? ?
9. Forrai Lajos 19 tanuló
10. Galsi István ? ?
11. Hegedűs Imre 58 földmunkás
12. Hódi Ferenc 33 telefonszerelő
13. Hódi István 31 földmunkás
14. Kardos Ferenc 25 földmunkás
15. Kis Lajos 39 fürdőmester
16. Kiss Imre 46 feles
17. Kiss Lajos 20 szabósegéd
18. Kiss Sándor 44 feles
19. Kiss Sándor 54 földmunkás
20. Kocsis Sándor 46 vásári mutatványos
21. Kovács János 20 seprűgyári munkavezető
22. Kristó Lajos 48 ácsmester
23. Krizsán Sándor 43 kazánfűtő
24. Nagy Sándor 37 földmunkás
25. Neller József 23 földmunkás
26. Nyíri Bálint 16 lakatossegéd
27. Pap Sándor 40 földmunkás
28. Papp István 34 ácssegéd
29. Radics Imre 18 földműves
30. Sebők Szilveszter 26 asztalossegéd
31. Strasser Gábor 24 divatáru-kereskedő
32. Süli Imre 34 kőműves
33. Süli József ? ?
34. Szabó Ferenc 45 kőművessegéd
35. Szabó Imre 20 csizmadiasegéd
36. Szabó Mátyás 22 kőművessegéd
37. Szabó Mihály 46 halász
38. Szabó Sándor 36 földmunkás
39. Szerencsi Péter 20 földmunkás
40. Szilágyi Albert 62 földmunkás
41. Szűcs Péter 42 földmunkás
42. Tornyai Balázs 32 lókereskedő
43. Tóth Sándor 46 földmunkás
44. Vékony János 55 rabló
45. Vígh Sámuel 53 földmunkás
46. Wirtsz Péter ? ?
47. Zvara Mihály 32 földmunkás
