GazdaságMegszületett a megállapodás

2017. április 9., vasárnap
 
Megszületett a megállapodás

Megszületett a megállapodás a Villeroy&Boch vezetése és a szakszervezet között. Mint ismeretes a tárgyalások 14 százalékról indultak. A most született kompromisszummal mindkét fél elégedett.

 

 

 

 

 

 

Március 22-én elsőként számoltunk be arról, hogy a 850 főt foglalkoztató gyárban azonnali bérkorrekciót akar a szakszervezet, továbbá 400 dolgozó pedig petíciót írt alá, hogy amennyiben nem születik konszenzus sztrájkot kezdenek.

 

Hideg Gábor ügyvezető igazgató a Vásárhelyi Híreknek elmondta, tavaly decemberben tájékoztatták a szakszervezetet arról, hogy függetlenül a magyar munkaerőpiaci tendenciától, a tulajdonosok január elseje helyett április elsejétől kívánják a bérfejlesztést végrehajtani. Ezt a tudomása szerint akkor a szakszervezet elfogadta. A béremelés tétje az első körben 14 százalék volt, de ezt a cég vezetése nem tartotta indokoltnak, sem a cég jövedelmezősége, sem pedig a jelenlegi bérek tükrében.  

Kérdésünkre Hideg Gábor azt mondta, Vásárhelyen a Villeroynál 20-40 százalékkal magasabbak a bérek a többi gyárhoz képest. Náluk nincsenek minimálbérrel foglalkoztatottak. Ennek többszörösét keresik a dolgozóik.

A március 28-i tárgyaláson a vállalat menedzsmentje a szakszervezet új elképzelése alapján módosított ajánlatot tett. Az új ajánlat kidolgozása során a cég továbbra is figyelembe vette a gazdasági lehetőségeket, és csak olyan emelést tartott elképzelhetőnek, amely a jelentős bérköltség növekedés ellenére sem veszélyezteti a vállalat éves céljait, és a dolgozók éves prémiumait.

A vezetés mindezek figyelembe vételével 9,4 % éves jövedelemnövelésre tett javaslatot, amelyből 6,9 % havi fix emelés, 2,5% pedig részben kompenzációként, részben ösztönzőként kerülhetne kifizetésre.

Ezt bérfejlesztési konstrukciót a szakszervezeti bizottság tagjai titkos szavazáson elfogadták.

 

Olvassa el ezt is!

Kikapott a bajnokesélyestől a Kosársuli

Kikapott a bajnokesélyestől a Kosársuli

Nem volt túl sok mozgástere a Kosársulinak Veszprémben a felsőházi rájátszásért folytatott párharc első ütközetében. Már az első félidőben eldőlt a meccs.
Gasztronómia felsőfokon

Gasztronómia felsőfokon

Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának cukrász és pincér tanulói a Pelikán Kupa versenyein is érmes helyezésekkel végeztek. Képekkel!
Pünkösdölő a Tájházban

Pünkösdölő a Tájházban

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
Ismét a dobogó legfelső fokára állhatott a vásárhelyi Nagy Enikő

Ismét a dobogó legfelső fokára állhatott a vásárhelyi Nagy Enikő

Április 18–19-én rendezték Hódmezővásárhelyen, a Gyarmati Dezső Sportuszodában a VI. Consolis ASA Nemzetközi Szenior Úszóversenyt.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.