SportKikapott a bajnokesélyestől a Kosársuli

2017. április 7., péntek
 
Kikapott a bajnokesélyestől a Kosársuli

Nem volt túl sok mozgástere a Kosársulinak Veszprémben a felsőházi rájátszásért folytatott párharc első ütközetében. Körtélyesiék már az első félidőben nyilvánvalóvá tették, hogy az első osztályba jutásra hajtanak.

 

 

 

 

 

 

Ennek megfelelően játszottak, és győztek rendkívül magabiztosan Vas Péterék ellen. A két győzelemig tartó párharc második mérkőzését április 15-én szombaton rendezik Hódmezővásárhelyen.

 

Az A csoportért küzdő hazaiak nagy kedvvel kezdték a találkozót: 2 perc alatt 10-0 ra mentek el, a pontokon a kezdőcsapat testvériesen osztozott meg. A helyzetet az sem könnyítette meg, hogy Genal nem volt ott társaival az a királynék városában, társai ennek ellenére kezdtek ébredezni a szokatlan időpontban rendezett találkozón. Szabó és Béres kosara után 19-15-nél már lőtávolban voltak. Kálló és a sokszoros válogatott Körtélyesi viszont gyorsan helyretette a dolgokat, 9 pont előnyük lett a kisszünetre.

 

Lassan indultak be a gárdák, de ismét a Veszprémnek indult jobban a negyed: pikk-pakk 30-17-et mutatott az eredményjelző. A Vásárhelynél szinte csak Szabó és Vas tudott betalálni, a másik oldalon viszont Körtélyesi mellett Kálló és Kámán és Nebojsa Pavlovic is be-betalált. Utóbbi egyre jobban belelendült, és mivel társai sem voltak restek bekapcsolódni a pontgyártásra, a félidőre igyekeztek eldönteni a mérkőzés sorsát, 18 pontra távolodtak a kék-sárgáktól.

 

A bajnokesélyes folytatta a szárnyalását, és 6 perc alatt 20-5-ös rohanást produkálva több mint 30 ponttal húztek el. Vargáék csak kapkodták a fejüket, de túl sok ellenállást nem tudtak kifejteni. 70-40-nél érződött, hogy innen már nehéz lenne bármit is tenni, így a dunántúliak szurkolói hátradőlhettek, és feljegyezhették csapatuk újabb győzelmét. Ezt érezhette Mérész Csaba edző is, aki szinte csak a cseréket játszatta a játékrészből hátralévő időben.

 

Az utolsó 10 percre már nem maradt túl sok érdekesség, és kevesebb pont is esett, mint korábban. Talán csak egy kérdés maradt: megdobja-e a Veszprém a 100 pontot? A válasz igen volt, ráadásul úgy teljesítették a határt, hogy többnyire a cserejátékosaik voltak a pályán. A meccs végül végeredménnyel zárult.

Jövő szombaton 18 órakor a Hódtói Sportcsarnokban feszülnek egymásnak a csapatok a négy közé jutásért folyó, két győzelemig tartó párharcban.

 

HOYA-Pannon Egyetem Veszprém - Vásárhelyi Kosársuli 102-66 (26-17, 24-15, 33-19, 21-15)

NBI B csoportos kosárlabda mérkőzés, rájátszás az 1-8. helyért.
Vezette: Gyuris P., Goda L. És Bagi B.
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium, 100 néző.

Kosársuli: Szabó 22/3, Béres 3, Rostás I. -, Vas 16/12, Varga 4.
Csere: Kelemen 7/3, Pavlovic 4, Kis Molnár 3/3, Molnár 7, Rostás G.-.
Edző: Utasi Gábor

 

Utasi Gábor: "Nem véletlenü nyerte meg a Veszprém a nyugati csoportot, ezt most a saját bőrünkön tapasztalhattuk. Az első pillanattól kihasználták a magasságfölényüket a palánk alatt. A lepattanózásban is nagyon kikaptunk. Most egy hetünk van, hogy összekapjuk magunkat, és kiharcoljuk a harmadik meccset."

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Gasztronómia felsőfokon

Gasztronómia felsőfokon

Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának cukrász és pincér tanulói a Pelikán Kupa versenyein is érmes helyezésekkel végeztek. Képekkel!
Két hétvége - dupla siker

Két hétvége - dupla siker

Megállíthatatlanul tarolnak a hódmezővásárhelyi Herkules SE sportolói. Alig egy hónappal az első után, már megvan a második magyar bajnoki cím.
Megnyílt a Mártélyi Szabadiskolát bemutató kiállítása

Megnyílt a Mártélyi Szabadiskolát bemutató kiállítása

Mintegy kétszáz alkotást felvonultató kiállítás nyílt szombaton az Alföldi Galériában és Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
Program a gyermekvállalás támogatására

Program a gyermekvállalás támogatására

Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.
 
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026 Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.