KözéletMegörökítik az elesett hódmezővásárhelyi katonák nevét

2017. január 17., kedd
 
Megörökítik az elesett hódmezővásárhelyi katonák nevét

Pályázatot hirdettek az első világháborúban hősi halált halt mintegy háromezer hódmezővásárhelyi nevének megörökítésére - közölte Kószó Péter alpolgármester kedden a Városházán

 

 

Fotó: VH archív

 

 

 

A politikus sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a mainál lényegesen nagyobb közigazgatási területű Hódmezővásárhelynek 1914-ben 62 ezer lakosa volt. A Hódmezővásárhelyi hősi halottak 1938-ban megjelent emlékkönyve mintegy ezeregyszáz nevet sorolt fel. Makó Imre és munkatársai 2004-ben végzett levéltári kutatásai alapján a hősi halottak száma csaknem háromezerre tehető, beleértve azok többségét is, akik a harcok után hunytak el valamilyen a csatatéren szerzett sérülés vagy betegség következtében.

 

Lakosságarányosan az országban a városból vesztették életüket legtöbben a harctéren, nem volt olyan vásárhelyi család, amelyiknek ne lett volna hősi halottja - hangsúlyozta az alpolgármester. Hozzátette: éppen ezért nem véletlen, hogy Hódmezővásárhelyen állították föl az egyik legnagyobb első világháborús emlékművet, Pásztor János a város főterének képét a mai napig meghatározó lovas huszárszobrát.

 

A város közgyűlése úgy döntött, a centenárium alkalmából nyílt pályázatot ír ki az első világháborúban elesett hódmezővásárhelyi katonák nevének megörökítésére. Február 28-ig várják a koncepcionális elképzeléseket, képzőművészeti vagy építészeti terveket arról, miként jelenítsék meg a hősi halottak névsorát a főtéren a szobor környezetében. Az emlékmű a tervek szerint 2018-ra készül el.

 

A város honlapján elérhető az ismert hősi halottak névsora, várják azonban azokat, akik nagyapja vagy dédapja hódmezővásárhelyi katonaként vesztette életét az első világháborúban, de mégsem szerepel a listán.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Két egyéni díjazott lett az idei Bessenyei Díjas

Két egyéni díjazott lett az idei Bessenyei Díjas

Színésznő és művésztanár. Idén ismét két egyéni díjazott van. Január 22-én a Magyar Kultúra Napján ismét átadják a Bessenyei-díjat. 

Vásárhelyi programok

Vásárhelyi programok

1989 óta ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. A kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban január 22-én fejezte be a Himnuszt.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem

A Kosársulinak nem jött össze a győzelem

Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 

És ezt már olvasta?

Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.
 
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026 Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.
 
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat A Vásárhelyi Önkormányzat a TOP PLUSZ programban december végén kapott 624 millió forintot humánfejlesztési célokra.