Kultúra, oktatásMegnyílt a 61. Vásárhelyi Őszi Tárlat

2014. október 5., vasárnap
 
Megnyílt a 61. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Magyarország megerősítésében a magyar művészekre döntő szerep hárul, ezért a kormányzat kiemelten fontosnak tartja támogatásukat - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a 61. Vásárhelyi Őszi Tárlat vasárnapi megnyitóján, Hódmezővásárhelyen.

 

 


Lázár János közölte: a magyar művésztársadalom még ma sem kapja meg azt a támogatást, amely megilletné, és amely jól bizonyítaná, milyen óriási szükség van a művészetre.

A kormány a következő esztendőkben különösen fontosnak tartja, hogy a magyar művésztársadalom méltó támogatásban részesüljön – tette hozzá.
A miniszter kitért arra is, nem lehet eléggé hangsúlyozni, mekkora szükség van a több mint négyezer, vidéken élő magyar művész támogatására.

Lázár János kifejtette, a kormány szeretné elérni, hogy a következő évek gazdasági fejlődéséből és növekedéséből a magyar mecenatúra is kivehesse részét, és a magyar művészet a hazai gazdaság ereje által is gyarapodjon és önkifejezési lehetőséget kapjon.

 

A Vásárhelyi Őszi Tárlat Magyarország egyedi, 1954 óta minden esztendőben megszervezett kortárs képzőművészeti kiállítása. Sehol máshol nincs példa az országban arra – de Európában is csupán néhány helyen van, ilyen a Velencei Biennále –, hogy immár hat évtizede folyamatosan meg tudják szervezni a kortárs alkotók seregszemléjét.

A december 7-éig látogatható kiállításon, amelynek meghatározó műfaja a festészet, 155 művész 213 alkotását láthatja a nagyközönség.

A Vásárhelyi Őszi Tárlat hazai képzőművészeti életben betöltött kiemelt jelentőségét tükrözik az adományozott díjak. Az idei vernisszázson összesen 20 elismerést osztottak ki: a tárlat fődíjával járó Tornyai-plakettet Szabó Ábel festőművész, a Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíjat, mellyel egy éven át havi százezer forint támogatás és a névadó leszármazottja által adományozott Rudnay rézkarc jár, Szabó Klára Petra képzőművész nyerte el.

A Magyar Művészeti Akadémia által felajánlott díjban Vető Orsolya Lia festőművész részesült, az Emberi Erőforrások Minisztériumának díját Ámmer Gergely szobrászművész kapta. A kiállítás fődíján túl Hódmezővásárhely városa adja az Endre Béláról, valamint az Galyasi Miklósról elnevezett díjakat is: előbbit Balogh Gyula, utóbbit Szente Szabó Ákos festőművész vehette át. A felsőoktatási intézmények festő szakának végzős hallgatóinak meghirdetett Fiatal Festők Nívódíjában Szakszon Imre festőművész részesült.

 

Olvassa el ezt is!

Szabó Ábel festőművész a 61. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíjasa

Szabó Ábel festőművész a 61. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíjasa

Szabó Ábel: A realista festészet számomra a világ elhanyagolt dolgainak újbóli megismerését jelenti.
Bravúros Kosársuli siker Kecskeméten

Bravúros Kosársuli siker Kecskeméten

Dr. Elek András: Egy nagyon jó csapat ellen idegenben csak 64 pontot kaptunk. Ez a győzelem mindenképpen nagy lendületet adhat a folytatáshoz.
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.