Kultúra, oktatásMegnőtt a történelemtanárok felelőssége

2016. november 8., kedd
 

Az 1945 utáni magyar történelem oktatásának módszertani és tartalmi megújítása jegyében a vásárhelyi történelemtanárok számára szerveztek tanártovábbképzést. 

 

 

 

 

 

 

– Az Emlékpont küldetése, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulója adta az alkalmat arra, hogy a közgyűjteményben a forradalom és az azt követő évtizedek tanításáról kerüljön sor műhelyszemináriumra – mondta el a november 7-én a vásárhelyi történelemtanárok számára az Emlékpont Műhely keretében rendezett szakmai tanácskozás létrejöttének motivációit megnyitójában Árva László, a történelemtanárok városi munkaközösségének vezetője, a Németh László Gimnázium és Általános Iskola igazgatója.

 

Árva László hangsúlyozta: az 1945 utáni – a történelemtudat torzítását célzó – törekvések újraírták a huszadik század magyar eseményeit a kommunista vezetés érdekében, miközben a családi emlékezet is komoly sérüléseket szenvedett, hiszen a szülők is megfontolták, hogy miről és hogyan meséljenek gyermekeiknek. Az Emlékpont rendezvénye azon problémák megoldásában igyekszik segítséget adni a szaktanároknak, amelyekbe ennek a korszaknak a tanítása során ütköznek – tette hozzá Árva László.

 

– A történelem oktatása során fontos cél, hogy a diákok megtanulják a forrásokat kezelni és képesek legyenek meglátni az ok-okozati összefüggéseket, és ne csak bemagolják az ismereteket – erről Borhegyi Péter, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet történelemtankönyveinek vezető szerkesztője szólt előadásában. Mint kifejtette, fontos, hogy a diákok 1956 során lássák Nagy Imre, Kádár János és a pesti srácok tevékenységét és annak hatását az eseményekre, amelyhez az is lényeges, hogy a pedagógusok több forrást is biztosítsanak a tanulók véleményének kialakításához.

 

Az 1956-os forradalom tanítása lehetőséget ad arra, hogy a diákok azonosulni tudjanak az akkori fiatalokkal – mutatott rá Kojanitz László. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet tudományos segédmunkatársa arról is beszélt, hogy a diákok számára a forrásokat előre ki kell választani, amelyek között lehetnek újságok, mozgóképes és rádiós hanganyagok is. Kojanitz László szólt a nem hagyományos feladatok alkalmazásáról is, példaként egy elképzelt sajtótájékoztató tudósítását ajánlotta Nagy Imrével, vagy egy olyan levél megírását, amelyben az aktuális helyzetről egy külföldön élő rokont tájékoztat a tanuló.

 

– A történelemtanítás során nemcsak ismereteket közlünk, hanem értékrendszert is továbbítunk – fogalmazta meg Jancsák Csaba. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógiai Kar Alkalmazott Társadalomismereti és Kisebbségpolitikai Intézet főiskolai docense egy ötszáz, dél-alföldi végzős középiskolás körében elvégzett kutatás alapján felhívta a figyelmet, hogy a családokban egyre kevesebb beszélgetés folyik és ezek során ritkán esik szó a történelemről, ezért az azt tanító szaktanárok felelőssége megnőtt. A pedagógusok körében végzett felmérésük szerint sok történelemtanár szerint ötvenhat tanítása politika, holott – mint az előadó rámutatott – ez a magyar történelmi múlt mérföldköve és kijelentette: az Emlékpontban is rendelkezésre álló, a szemtanúkkal készített videó interjúk lehetőséget adnak arra, hogy a felnövekvő generációhoz ennek a korszaknak az üzenete eljuthasson.

 

– A diákok motiválhatóak az ötvenhattal kapcsolatos ismeretek elsajátítására – állította Kas Géza, a fővárosi Városmajori Gimnázium történelemtanára, aki arra is rámutatott, hogy az írott szövegek értelmezésén túl érdemes a korszak karikatúráit, filmhíradóit is elemezni, vagy akár a Központi Statisztikai Hivatal oldalain rendelkezésre álló adatbázisból következtetéseket levonni. Az előadó ajánlotta továbbá a disputa módszerét, amely keretében a diákok két csoportban egy-egy vélemény mellett, vagy ellene érvelve rendezik ismereteiket, amely során tudásanyaguk bővülése mellett kommunikációs és vitakészségük is fejlődik.

 

A műhelyszemináriumot záró előadásában Tóth Eszter Zsófia, a VERITAS Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa ismertette kutatását, amely – mint hangsúlyozta – lehetőséget ad arra, hogy a diákok láthassák egy történet különféle megjelenítéseit is.

 

A Kossuth-díjas csepeli esztergályos Bordás András 1956-ban hazafelé tartva egy fegyveres csoportot meglátva megijedt és egy házba menekült, amelynek disznóóljában az őt ÁVH-snak vélők lelőtték. A forradalom leverése után az őt üldözők közül két személyt halálra ítéltek – azonban a korszakot jellemzi, hogy mivel a fegyvert elsütő akkorra már disszidált, vétlen embereknek vették el az életét. Bordás Andrásról később iskolát neveztek el, amelynek akkori történelemtanára maga építette az esztergályos mítoszát, sőt a csepeli költő, Szabó Béla még versben is megemlékezett a munkásról, s a költeményt rendszeresen szavalták az iskola ünnepségein.

 

Tóth Eszter Zsófia kifejtette: kutatásai során kiderült, hogy a Kossuth-díjra felterjesztett sztahanovistákat korábban mindig megkereste a hatalom: vállalják-e a hős proletár szerepét magasabb fizetésért, hiszen a nyilvánosságra hozott, horribilis teljesítmény-százalékok többszörösen felülmúlták az egyébként a feladatukat megfelelően végző munkások valódi teljesítményét.

 
 
VH-Emlékpont
 

Olvassa el ezt is!

Új vasútvonal a Dél-Alföld nélkül

Új vasútvonal a Dél-Alföld nélkül

Csalódniuk kell a Hódmezővásárhelyen és keletebbre élőknek, ha azt gondolják, hogy a tervezett Budapest - Belgrád vasútvonal könnyíti az utazást.
A VB-n egy vásárhelyi-szentesi pár képviselte Magyarországot

A VB-n egy vásárhelyi-szentesi pár képviselte Magyarországot

35 ország 35 pár! Ennyi induló volt a november 5-én és 6-án a Varsóban rendezett WDFS Táncsport Világbajnokságon.

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 34. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik.