Az 1945 utáni magyar történelem oktatásának módszertani és tartalmi megújítása jegyében a vásárhelyi történelemtanárok számára szerveztek tanártovábbképzést.
– Az Emlékpont küldetése, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulója adta az alkalmat arra, hogy a közgyűjteményben a forradalom és az azt követő évtizedek tanításáról kerüljön sor műhelyszemináriumra – mondta el a november 7-én a vásárhelyi történelemtanárok számára az Emlékpont Műhely keretében rendezett szakmai tanácskozás létrejöttének motivációit megnyitójában Árva László, a történelemtanárok városi munkaközösségének vezetője, a Németh László Gimnázium és Általános Iskola igazgatója.
Árva László hangsúlyozta: az 1945 utáni – a történelemtudat torzítását célzó – törekvések újraírták a huszadik század magyar eseményeit a kommunista vezetés érdekében, miközben a családi emlékezet is komoly sérüléseket szenvedett, hiszen a szülők is megfontolták, hogy miről és hogyan meséljenek gyermekeiknek. Az Emlékpont rendezvénye azon problémák megoldásában igyekszik segítséget adni a szaktanároknak, amelyekbe ennek a korszaknak a tanítása során ütköznek – tette hozzá Árva László.
– A történelem oktatása során fontos cél, hogy a diákok megtanulják a forrásokat kezelni és képesek legyenek meglátni az ok-okozati összefüggéseket, és ne csak bemagolják az ismereteket – erről Borhegyi Péter, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet történelemtankönyveinek vezető szerkesztője szólt előadásában. Mint kifejtette, fontos, hogy a diákok 1956 során lássák Nagy Imre, Kádár János és a pesti srácok tevékenységét és annak hatását az eseményekre, amelyhez az is lényeges, hogy a pedagógusok több forrást is biztosítsanak a tanulók véleményének kialakításához.
Az 1956-os forradalom tanítása lehetőséget ad arra, hogy a diákok azonosulni tudjanak az akkori fiatalokkal – mutatott rá Kojanitz László. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet tudományos segédmunkatársa arról is beszélt, hogy a diákok számára a forrásokat előre ki kell választani, amelyek között lehetnek újságok, mozgóképes és rádiós hanganyagok is. Kojanitz László szólt a nem hagyományos feladatok alkalmazásáról is, példaként egy elképzelt sajtótájékoztató tudósítását ajánlotta Nagy Imrével, vagy egy olyan levél megírását, amelyben az aktuális helyzetről egy külföldön élő rokont tájékoztat a tanuló.
– A történelemtanítás során nemcsak ismereteket közlünk, hanem értékrendszert is továbbítunk – fogalmazta meg Jancsák Csaba. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógiai Kar Alkalmazott Társadalomismereti és Kisebbségpolitikai Intézet főiskolai docense egy ötszáz, dél-alföldi végzős középiskolás körében elvégzett kutatás alapján felhívta a figyelmet, hogy a családokban egyre kevesebb beszélgetés folyik és ezek során ritkán esik szó a történelemről, ezért az azt tanító szaktanárok felelőssége megnőtt. A pedagógusok körében végzett felmérésük szerint sok történelemtanár szerint ötvenhat tanítása politika, holott – mint az előadó rámutatott – ez a magyar történelmi múlt mérföldköve és kijelentette: az Emlékpontban is rendelkezésre álló, a szemtanúkkal készített videó interjúk lehetőséget adnak arra, hogy a felnövekvő generációhoz ennek a korszaknak az üzenete eljuthasson.
– A diákok motiválhatóak az ötvenhattal kapcsolatos ismeretek elsajátítására – állította Kas Géza, a fővárosi Városmajori Gimnázium történelemtanára, aki arra is rámutatott, hogy az írott szövegek értelmezésén túl érdemes a korszak karikatúráit, filmhíradóit is elemezni, vagy akár a Központi Statisztikai Hivatal oldalain rendelkezésre álló adatbázisból következtetéseket levonni. Az előadó ajánlotta továbbá a disputa módszerét, amely keretében a diákok két csoportban egy-egy vélemény mellett, vagy ellene érvelve rendezik ismereteiket, amely során tudásanyaguk bővülése mellett kommunikációs és vitakészségük is fejlődik.
A műhelyszemináriumot záró előadásában Tóth Eszter Zsófia, a VERITAS Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa ismertette kutatását, amely – mint hangsúlyozta – lehetőséget ad arra, hogy a diákok láthassák egy történet különféle megjelenítéseit is.
A Kossuth-díjas csepeli esztergályos Bordás András 1956-ban hazafelé tartva egy fegyveres csoportot meglátva megijedt és egy házba menekült, amelynek disznóóljában az őt ÁVH-snak vélők lelőtték. A forradalom leverése után az őt üldözők közül két személyt halálra ítéltek – azonban a korszakot jellemzi, hogy mivel a fegyvert elsütő akkorra már disszidált, vétlen embereknek vették el az életét. Bordás Andrásról később iskolát neveztek el, amelynek akkori történelemtanára maga építette az esztergályos mítoszát, sőt a csepeli költő, Szabó Béla még versben is megemlékezett a munkásról, s a költeményt rendszeresen szavalták az iskola ünnepségein.
Tóth Eszter Zsófia kifejtette: kutatásai során kiderült, hogy a Kossuth-díjra felterjesztett sztahanovistákat korábban mindig megkereste a hatalom: vállalják-e a hős proletár szerepét magasabb fizetésért, hiszen a nyilvánosságra hozott, horribilis teljesítmény-százalékok többszörösen felülmúlták az egyébként a feladatukat megfelelően végző munkások valódi teljesítményét.
