Kultúra, oktatásMegkezdődött a 66. Vásárhelyi Őszi Tárlat anyagának begyűjtése

2019. július 24., szerda
 
Megkezdődött a 66. Vásárhelyi Őszi Tárlat anyagának begyűjtése

Az idén hatvanhatodik alkalommal rendezi meg a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum a Vásárhelyi Őszi Tárlatot, Magyarország legnagyobb múltra visszatekintő és egyik legjelentősebb kortárs képzőművészeti kiállítását.

 

 

 

 

 

Az idei seregszemlére mintegy kétszáznyolcvan művész regisztrált, melyre a napokban kezdődött meg a művek beadása.

Művészek sorakoztak július 22-én Budapesten, a Műcsarnoknál, hónuk alatt nagyméretű festményekkel, izgalmas formavilágú, „mázsás súlyú” plasztikákkal vagy éppen grafikamappákkal, hogy leadják alkotásaikat a 66. Vásárhelyi Őszi Tárlatra.

 

A dél-alföldi város kortárs kiállításának egyedisége abban gyökerezik, hogy a tárlat egy különleges elegye a meghívásos és szabad beadású seregszemléknek. Idén közel hétszáz műből választja ki az augusztus elején összeülő zsűri azt a körülbelül kétszáz alkotást, melyeket a közönség október 5-től az Alföldi Galéria földszinti kiállítótermeiben megtekinthet. A tárlat budapesti begyűjtését követően július 31-ig Hódmezővásárhelyen, a kiállításnak helyet adó Kossuth téri galériában adhatják le munkáikat az alkotók.

 

Ezt követően a múzeum munkatársai rendszerezik az alkotásokat, hogy a héttagú zsűri minél átláthatóbban, minden műről egyedileg döntve jelölje ki a bennmaradó alkotásokat.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

A Kékszakállú herceg várától a Dilemma dilemmájáig

A Kékszakállú herceg várától a Dilemma dilemmájáig

Tárlatvezetéssel búcsúzott az Alföldi Galériában Kass János grafikusművész Parallel folyamatok című gyűjteményes kiállítása.
1919. július 25. - Vásárhely fekete napja

1919. július 25. - Vásárhely fekete napja

A hódmezővásárhelyi tömeggyilkosságnak 56 áldozata volt. Mi is történt azon a napon? A város határában emlékmű idézi a tragédiát.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.