KözéletMegismerés, átélés, elfogadás, összetartás

2011. november 15., kedd
 
Megismerés, átélés, elfogadás, összetartás

Hódmezővásárhelyen  Cittaslow Tolerancianapot rendeznek november 16-án. A Megyei Jogú Város az első magyarországi település, amely a Cittaslow, "élhető város" Mozgalomhoz csatlakozott. A mozgalom céljai között szerepel egymás megismerése, a különbözőségek elfogadása, a közösség összetartása kiemelt szerepet kap. 

 

 

Képünk az 5 éves Csodaház ünnepém készült (Fotó: VH archív)

 

 

A rendezvény keretében a vásárhelyiek közelebbről is megismerhetik a hátrányos helyzetű, illetve fogyatékkal élő gyermekek és felnőttek életét.

A Városháza dísztermében fél kilenckor Dr. Kószó Péter alpolgármester köszönti a vendégeket, majd szakmai előadásokat hallhatnak az érdeklődők elsősorban a toleranciáról. Ezt követően a Hódmezővásárhelyen fogyatékkal élőkkel foglalkozó intézmények mutatkoznak be, köztük a HTKT Kapcsolat Központ, az Egyesített Bölcsődei Intézmény, a Csodaház Foglalkoztató Napközi és Fejlesztőiskola, a Badalik Bertalan Szociális Szolgáltató, a Hajléktalanokat Gondozó Egyesített Intézmény, a Szivárvány Szakosított Szociális Otthon, valamint a Kozmutza Flóra intézményei.

 

Délelőtt tizenegy órától középiskolások látogatnak el az intézmények nagy részébe, hogy személyesen is megismerjék az ott zajló munkát, és betekintést kapjanak a gondozottak, valamint a dolgozók hétköznapi életébe.

Délután a HISZK Eötvös József Székhelyintézményben az érdeklődők szakmai műhelyeken vehetnek részt, ahol drámapedagógiai foglalkozás, kutyaterápiás bemutató, jelnyelvi tanfolyam, a fogyatékkal élőkkel közös vetélkedő és kézműves foglalkozás teszi különlegessé a találkozást. A program során a fiatalok játékos formában kipróbálhatják, hogy egy-egy érzékszerv nélkülözésével milyen nehéz megoldani az adott feladatokat. Így végigmehetnek a tolókocsis akadálypályán, megmérettethetik magukat az ülőröplabdában, képet készíthetnek a szájjal festés technikájával, a Láthatatlan” játékban vakon vehetnek részt, míg a Szavak nélkülben” a frissen megszerzett jelnyelvi tudásukat alkalmazhatják.

 

Olvassa el ezt is!

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.