Kultúra, oktatás Meghatározó marad a festészet

2014. szeptember 25., csütörtök
 

Többé-kevésbé már a falakra és a posztamensekre kerültek az október első vasárnapján nyíló 61. Vásárhelyi Őszi Tárlat alkotásai.

 

FotóK. VH

 

 

Magyarország legrégibb és legnagyobb hagyományokkal rendelkező kortárs képzőművészeti kiállításán 155 művész 213 alkotását láthatja a nagyközönség az Alföldi Galériában.

 

Almási István polgármester a csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, az 1954 óta minden esztendőben megszervezett kiállítás népszerűségét jól jelzi, hogy egyre több pályamunka érkezik rá. Idén 345 alkotó 812 művel nevezett a tárlatra, ezek mintegy harmadát válogatta be a zsűri azok közé, melyeket bemutatnak az Alföldi Galériában.

 

Nagy Imre művészettörténész, a tárlat kurátora elmondta, a nagyszámú jelentkező miatt, idén először a zsűri úgy döntött, először külön zsűrizik a meghívottakat, majd ezt követően mindazokat, akik önszántukból adtak be műveket. Ennek eredményeként a tárlaton 122 festményt, 31 grafikát, 56 plasztikát és négy egyéb művet láthat a közönség. Hozzátette, a kiállítás meghatározó műfaja továbbra is a festészet, de mint azt a közönség tapasztalni fogja, az Őszi Tárlat a kortárs képzőművészet új útjait is felvállalta.    

 

A képzőművészeti seregszemle elismertségét növelik a kiállításon átadott elismerések. A tárlat fődíja a Tornyai-plakett mellett most már összesen 21 díjat adnak át. A Tornyai-plakett 1966 óta pénzdíjjal is jár, ez ma a hazai kiállítások között a legmagasabb összegű, nettó egymillió forintos jutalom.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Őszi napszakok Mártélyon

Őszi napszakok Mártélyon

Olvasóinknak ajánljuk Varga András fotós, a Mártélyi Holtág képekbe merevített színpompás őszi pillanatait - reggeltől késő délutánig.
Hogy az ablakcsere ne végződjön tragédiával

Hogy az ablakcsere ne végződjön tragédiával

Ha szűk látókörűen csak az energiatakarékosság szempontjaira figyelünk, akkor jöhet a fejfájás, a penészesedés, a CO-mérgezés, és legrosszabb esetben a tragédia.

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.