Kultúra, oktatásMegfigyelők és megfigyeltek

2012. április 5., csütörtök
 
Megfigyelők és megfigyeltek

Vásárhelyi olvasóinkat talán meglepheti, hogy a Szántó Kovács János utcában a Szegfű utcai átjáróháznál volt az egyik konspirációs – az ügynöki jelentésekben Tiszavirág fedőnevű - lakás, az úgynevezett T-lakás, ahol az ügynök és a tartótiszt találkozott.

 

Fotók: VH

 

 

Ez nem fog kiderülni, az április 14-én, az Emlékpontban nyíló ’Megfigyelt művészet’ című kiállítás anyagából, de Blazovich Péter igazgató közlése szerint viszont 6 olyan egykori III/III-as ügynök anyaga került elő, akiknek a neve meglepetésként hathat. Ők a vásárhelyi művészvilág, a nemcsak helybeli művészekből, költőkből, festőkből álló körnek a megfigyelését végezték, akiknek Galyasi Miklós igazgató hathatós támogatásával, a Tornyai János Múzeum volt a kedvelt összejöveteli helye. A kör aztán vonzotta a vásárhelyi iskolához kötődő fővárosi festőket, szobrászokat, grafikusokat is. Ezáltal az alföldi művészet egyfajta fórumává vált.

Mint azt az április 5-én tartott sajtótájékoztatón az Emlékpont igazgatója elmondta, a most nyíló kiállítással szeretnék megmutatni, hogyan gondolkodtak a művészek és hogyan gondolkodott a rendszer.

Mészáros Tamás a múzeum történésze a sajtó képviselőinek elmondta, a kiállítás egyedi tematikájú és megoldásokat tartalmazó tárlata az 1960-as évek vásárhelyi művészetét egy különleges szemszögből, állambiztonsági jelentéseken keresztül tárja a látogatók elé. A kiállítás elsőként mutatja be Magyarországon egy vidéki város útkereső értelmiségének, művészeknek, és azok szellemi műhelyeinek tevékenységét, méghozzá az állambiztonsági szolgálatok szemüvegén keresztül. A kiállítás része, a 60-as évekbeli berendezett konspirációs lakás, amelynek a célja elsősorban, hogy a kiállítás látogatót ráhangolja a témára.

 

A kiállítás és az Emlékpont Múzeum tevékenysége, mindenképpen különleges és egyedülálló, hiszen mint azt a téma iránt érdeklődők tapasztalhatták, a rendszerváltás előtti évtizedek hódmezővásárhelyi, régiós ügyei mellett, országos ügyeket is feldolgoznak, adott összegzést a múzeum kutatómunkájáról Blazovich Péter igazgató.     

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.