Kultúra, oktatásMegelőlegezett karácsonyi hangulatban

2013. november 26., kedd
 

A Vásárhelyi Esték házigazdája, vendégeivel irodalommal, zenével és süteménnyel a karácsonyi asztal hangulatát varázsolta az est résztvevőinek.  

 

 


 

A Vásárhelyi Esték tegnapi programjában a karácsonyi asztal körül forgott a szó. Az est vendégei Kiss Jánosné Jusztika néni író, Kunsági Raffer Gabriella ételtulajdonos, és Terendi Viktória néprajzkutató voltak.

„Karácsony közeledtével időszerűnek gondoltam, hogy elevenítsük fel régmúlt korok karácsonyi készülődésének hangulatát, a hajdani népszokásokat, és beszéljünk arról is, hogy mára mi maradt meg Jézus születésének, az öröm, a békesség, a család, az otthon ünnepéből. Essék szó azokról, a - ma már talán megmosolyogtató – népi hiedelmekről, szerelmi jóslatokról, melyeket hagyománytiszteletből át kell adnunk gyermekeinknek, unokáinknak!" - nyilatkozta fényesi Tóth János a Vásárhelyi Esték házigazdája, szervezője a Vásárhelyi Híreknek.

Jusztika néni vidám visszaemlékezései, Terendi Viktória néprajzkutató tiszteletreméltó tárgyi tudással és szép beszéddel átadott ismeretei remekül kiegészítették Kunsági Raffer Gabriella ételtulajdonos, aki gondolatait, fantasztikus ételkreációit látványos fotókkal „fűszerezte”. Sőt, saját készítésű meglepetés kekszcsomaggal is kedveskedett minden megjelent érdeklődőnek. A csomagban többek között vargánya gombás, narancsos-csokis finomság is helyet kaptak. Szó esett a Karácsony történetéről, a kapcsolódó hiedelmekről, jóslásokról, valamint arról is, hogy milyen ételeket volt ajánlatos elhagyni a karácsonyi asztalról.

Kunsági Raffer Gabriella elmondta, hogy családjukban a közös étkezés a karácsonyi ajándék. Mindenki hoz magával valami finomságot, amit édesanyjuk hagyományos magyar ételekkel gazdagít. A házigazda – nem tagadva meg önmagát-, ezúttal is megszólította a szép számú közönséget.   

A műsort színesítette a most debütáló Parázsszünet trió kellemes Zorán feldolgozásokkal, melynek sokak számára nagy meglepetésként a házigazda is tagja, valamint Bereczky Szilvia énekesnő két gyönyörű karácsonyi dal interpretálásával. Az estet a programsorozat hagyományainak megfelelően fényesi Tóth János egy magyar költő, jelen esetben Ady versével zárta. A Vásárhelyi Esték legközelebb már csak a jövő esztendőben jelentkezik, a Magyar Kultúra Napja alkalmával, egy ünnepi műsorral.

 

Olvassa el ezt is!

Énekből ennél nincs jobb jegy

Énekből ennél nincs jobb jegy

A két bethlenes diák két héttel az előző országos sikere után, ismét a legjobbak között végzett. Ezúttal a 18. Országos Református Zsoltáréneklő Versenyen.
Egyedül is egységben - tényleg életveszélyes egyedül?

Egyedül is egységben - tényleg életveszélyes egyedül?

Mert miért is szól éjjel-nappal sok háztartásban a televízió? Virtuális emberek sokasága pótolja a valódi kapcsolatot, valóságshow imitálja a valódi élet ízét, a valódi kalandot és érzelmeket.
Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...