SportMegbosszulta magát a sok eladott labda

2017. szeptember 30., szombat
 
Megbosszulta magát a sok eladott labda

Óriási küzdelmet hozott a Vásárhelyi Kosársuli idegenbeli mérkőzése a Vasas Akadémia ellen. A találkozót végül az utolsó percben nyerték meg a tavaly még A csoportos budapestiek.

 

 

 

 

 

 

Vas Péterék legközelebb október 14-én szombaton lépnek pályára a bajnokságban. Akkor a Bonyhádot fogadják majd a Hódtói Sportcsarnokban.

 

Az U16-os fiatalokat is dirigáló, és velük Debrecenben a kiemelt bajnokságért küzdő Utasi Gábor edző nélkül utazott a fővárosba a Kosársuli. Emiatt az edzésmunkában résztvevő Czuprák László irányította a csapatot. Az első percek kiegyensúlyozott küzdelmet hozott, ám a tavaly még első osztályú Vasas hamar magához ragadta a kezdeményezést, és 16-8-ra megléptek. A kisszünetig lepergő 5 minutum viszont vendég fölényt hozott: Gajic és Szabó hozta a pontokat, sőt a fiatal Kun triplájával már hozzájuk került az előny, amit viszont nem tudtak megtartani a periódus végéig.

 

Két pontos különbségnél indult a második 10 perc. A vendégeknél Gajic és Szabó folytatta ott, ahol a Miskolc ellen abbahagyta. Főként a magas, és rendkívül jól célzó szerb centerrel nem bírtak a budapestiek (félidőre már 18 pontot gyűjtött a Kosársuli 38 egységéből). Hazai oldalon jobban megoszlottak a kosarak: Katona, Peringrer és Moravcsik tűnt ki leginkább. Emiatt nem nagyon tudtak elszakadni egymástól az együttesek.

 

A forduláskor 39-38 állt az eredményjelzőn, sokkal nagyobb különbség ezután sem alakult ki. A már említett fővárosi trió pontjait a másik oldalon Szabó, Kun és Vas ellensúlyozta. (54-51) Ezután megrázta magát a Hódmezővásárhely: ismét vas volt eredményes, majd Kelemen talált be, sőt a riválisok utolsó percben vezetett támadásait is tudták hatástalanítani, ami soványka 1 pontos előnyt tartogatott a záró játékrészre a kék-sárgáknak.

 

A harmadik negyedben sokat pihenő Gajic-csal továbbra sem tudtak mit kezdeni a piros-kékek, amit jól szemléltet, hogy már az utolsó periódus elején dupla-duplát jegyzett a center (25 pontot és 11 lepattanó), 8 ponttal el is ment a Vásárhely. A hazaiak azonban nem hagyták magukat, 68-68-nál utolérték a vendégeket, sőt jól játszó Katona trojkája már nekik hozott előnyt. 3 perccel a vége előtt felváltva estek a kosarak, és cserélt gazdát az előny. Már majdnem a 40. percre fordult az óra, amikor Vas Péter vágott egy egyenlítő hármast, amire Andrássy válaszolt, demoralizálva az ellenfelet és beállítva a 82-79-es végeredményt. Az idényben így a harmadik fővárosi csapat ellen vívott ütközetét is elveszítette a Kosársuli.

 

Vasas Akadémia - Vásárhelyi Kosársuli 82-79 (20-18, 19-20, 17-19,26-22)

 


NBI B csoportos kosárlabda mérkőzés, alapszakasz, piros csoport.
Vezette: Vida B., Lövei L., Major Á.
Budapest, Sport 11 Sportcsarnok, 50 néző.

Vasas: MORAVCSIK 15/3, KATONA 17/9, Boros 9/3, ANDRÁSSY 15/3, PERINGER 14.
Csere: Kiss 2, Kozma -, Völgyi 8, Kovács 2.
Edző: Saeed Armaghani

Kosársuli: SZABÓ 21/3, Kun 6/6, Vas 11/3, Varga 4, GAJIC 27/6.
Csere: Molnár 3, Kelemen 4, Bálint 1, Pavlovic -, Béres -, Rostás 2.
Edző: Czuprák László

 

Czuprák László: “A vereségtől függetlenül nagyon jó mérkőzést vívtunk. Bár az utolsó negyedben már 9 ponttal is vezettünk, sajnos megbosszulta magát a sok eladott labda. Döntő helyzetekben rossz döntéseket hoztunk, amit a végén a Vasas ki tudott használni.”

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Már csak félévet kell várni

Már csak félévet kell várni

Befejező szakaszába ért a 47-es út hódmezővásárhelyi elkerülő szakaszának építése, a 27,9 milliárd forintos beruházás 2018 tavaszára készül el.
Országos döntőben a Varga Tamás iskola háromtagú csapata

Országos döntőben a Varga Tamás iskola háromtagú csapata

Kihirdették az Utazás Wittenbergbe országos vetélkedő döntőjének időpontját. Egy vásárhelyi csapatért is szurkolhatunk.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.